A Magyar Orvosi Kamara március 8-ára tervezett demonstrációján a testület hivatalosan nem vesz részt, de magánemberként bárki elmehet.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) helyi elnökeinek 80, a küldöttgyűlés tagjainak pedig 73 százaléka egyetért azzal az elnöksége döntéssel, mely szerint a MESZK tevőlegesen nem vesz részt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati tüntetésén – írja a nepszava.hu.
A lap úgy értesült, hogy bár a szervezet hivatalosan nem képviselteti magát a demonstráción, magánszemélyként bárki elmehet. A részvételt a megkérdezett elnökök 11, a küldötteknek pedig a 23 százaléka tervezi.
A MESZK elnöke, Balogh Zoltán a lapnak azt mondta,
a szakdolgozók leginkább a bérekkel elégedetlenek, az orvosi kamara rendezvénye pedig nem erről szól.
A közösségi médiában elkezdett terjedni, hogy az egyik megyei kórházban azt a tájékoztatást kapták a dolgozók, hogy semmiféle olyan szimbólummal (zászló, jelvény) nem jelenhetnek a meg a tüntetésen, amelyből kiderül, hogy a résztvevő egészségügyi dolgozó. A MESZK elnöke szerint vélhetően egy kórházi főnővér kérte a munkatársaitól, hogy ne a szervezet pólójában menjenek a demonstrációra.
Balogh Zoltán arra a kérdésre, hogy most miért nem ismételhető meg a 2015-ös nagy egészségügyi demonstráció idején létrejött összefogás a szakmai kamarák és az ágazati szakszervezetek között, azt felelte, hogy az egy laza összefogás volt, ahol két különálló rendezvény végül találkozott.
A MESZK elnöke arról is beszélt, hogy a szakdolgozók béremelése még nem érte utol az orvosokét, ugyanis a bértábla „felülről zárt”. Tizenhat szolgálatban eltöltött év után megszűnik a négylépcsős előmeneteli rendszer, és csak a munkáltató jóindulatán múlik a további béremelés.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


