Nem csak Moszkva, Ankara is nekiment az amerikai házelnöknek

Nem csak Moszkva, Ankara is nekiment az amerikai házelnöknek

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint Nancy Pelosi amerikai házelnök kijelentései a nemrég kiújult azeri-örmény fegyveres konfliktus kapcsán “aligha segítik a helyzet stabilitását”.

Peszkov szerint a nyugodt és alkura nyitott megközelítés segíthet az azeri-örmény határvillongások leállításában.

Bírálta Pelosit is, aki nemrég az oroszokkal szövetséges Örményországban járt, és ott elmondott beszédében Azerbajdzsánt nevezte meg az összecsapások kirobbantójának. Majd leszögezte, hogy az Egyesült Államok kiáll az örmény szuverenitás mellett. Az amerikai szándék aligha félreérthető.

Hírdetés

Mivel az oroszok katonailag elég nagy presztízsveszteségeket szenvedtek Ukrajnában, a Moszkva által eddig más országoknak (például az örményeknek) adott katonai garanciái is vesztettek értékükből. A 2020-as azeri-örméány háború Azerbajdzsán győzelmével ért véget, de Hegyi-Karabah egy részére orosz “békefenntartó” katonák vonultak be.

Azerbajdzsán mögött Törökország állt, Örményországot Oroszország támogatta. A mostani helyzet azért érdekes, mert az amerikaiak gyakorlatilag bekopogtak az oroszok szövetségeséhez, hogy jobb terméket (amerikai katoani garanciákat) kínáljanak fel neki. Ez pedig újabb csapást jelenthet Oroszország számára. Az Észak-európai-síkság után a Kaukázus a második számú kapu az orosz belterületek felé. Stratégiai szempontból tehát Oroszország egyre súlyosabb helyzetbe kerül. 

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire van benne Törökország keze az eseményekben. A kamerák előtt természetesen a török alelnök elfogultnak nevezte az amerikai házelnök kijelentéseit, amelyek szerinte “szabotálják a konfliktus diplomáciai úton történő rendezését”.

Körkép.sk, reuters.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »