Nem csak Cseh Katalinék körül akadnak kétes pénzügyek

Nem csak Cseh Katalinék körül akadnak kétes pénzügyek

Hatósági bejelentésre, feljelentésre nem csak az uniós képviselő körüli ügyben került sor.

Hivatalos vizsgálat és feljelentés a kétes pénzügyek miatt – akár így is jellemezhető a Cseh Katalin körüli kialakult botrányos helyzet. A tömör leírás azonban a politikus pártjára, a Momentumra is igaz, amely ellen korábban a számvevőszék tett feljelentést, mivel a párt nem tudott elszámolni félmilliárd forint kampánytámogatással.

Lassan három hete dagad az a botrány, amely a momentumos Cseh Katalinék korábbi családi cége körül alakult ki. Az ügynek súlyos politikai vetülete van: Cseh Katalin volt a vállalkozás ügyvezetője, amikor a cég a budapesti olimpiára is hivatkozva pályázott – és utóbb nyert – uniós pénzt, majd nem sokra rá a politikus komoly szerepet vállalt a Nolimpia kampányban, vagyis abban a politikai akcióban, amely végül megfúrta a játékok magyarországi megrendezésének lehetőségét.

Az uniós képviselő e mozzanat miatt kapta meg több megszólalótól a kétszínű jelzőt.

Ezenfelül azonban kétségek merültek fel az egykori családi vállalkozás, a Pannónia Nyomda Kft. uniós pályázatainak és bizonyos közbeszerzéseinek szabályossága körül. A kételyeket akár hatósági eljárások is ellenőrizhetik, ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mellett a versenyhivatalhoz is érkezett már bejelentés a Cseh Katalin körül kialakult botrány cégügyei miatt.

Hatósági bejelentés éppenséggel Cseh Katalin pártjának, a Momentumnak a gazdálkodása miatt is született, méghozzá nem is olyan régen.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2019 januárjában tett feljelentést – hogy pontosan miért, arról a szervezet szóvivője adott felvilágosítást a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére.

Horváth Bálint azzal kezdte, hogy az ÁSZ eddig két alkalommal ellenőrizte a 2017-ben létrejött Momentum Mozgalom gazdálkodását, először a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzésekor. – Az ÁSZ akkor egyebek mellett megállapította, hogy a Momentum Mozgalomnál a költségvetési támogatás felhasználása nem volt szabályszerű, átlátható és elszámoltatható. A szervezet nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó előírásokat.

A Momentum mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta – idézte fel a szóvivő.

Hírdetés

A második alkalommal az ÁSZ a Momentum 2018–2019-es gazdálkodását tekintette át. – Ekkor az derült ki, hogy a Momentum Mozgalom gazdálkodásának törvényessége 2018–2019-ben nem volt biztosított.

A párt nem teremtette meg gazdálkodásának átláthatóságát, illetve a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát, ezért az ÁSZ felhívta a figyelmet arra, hogy erősíteni kell a törvényességet – emlékeztetett Horváth Bálint. Hozzáfűzte: a számvevőszék kilenc javaslatot fogalmazott meg, amelyek alapján a párt elnökének harminc napon belül intézkedési tervet kellett készítenie. – A Momentum Mozgalom elnöke határidőben megküldte intézkedési tervét, amelynek értékelése folyamatban van – tudatta a szóvivő.

Lobog a zászló, de hol a pénz? Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A feljelentésre kitérve Horváth Bálint közölte: a Momentum a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzei kapcsán mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta, a párt a törvényben előírt határidőben és azután sem bocsátott a számvevőszék rendelkezésére semmilyen, a kampánypénzek szabályszerű felhasználását igazoló bizonyítékot, szerződést, számlát, bizonylatot.

– Az ÁSZ emiatt 2019 januárjában a törvényi kötelezettségének eleget téve feljelentést tett – húzta alá a szóvivő.

Horváth Bálint ennek kapcsán arról beszélt, hogy a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján azok az egyesületek nyújthatnak szervezeti kereteket a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, a politikai életben való állampolgári részvételhez, amelyek vállalják, hogy a párttörvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el. – Az ÁSZ feladata, hogy visszajelzést adjon az Országgyűlésnek és az állampolgároknak arról, hogy az egyes pártok gazdálkodásában ténylegesen érvényesül-e ez a vállalás – fogalmazott, majd hozzátette: megállapításaival, javaslataival, tanácsaival a számvevőszék igyekszik hozzájárulni a pártok gazdálkodásának törvényességéhez. Az a cél ugyanis, hogy a pártok törvényesen gazdálkodjanak.

———————————-

Érdekli a Cseh Katalin körüli botrány legújabb epizódja? Kattintson IDE.

A baloldalon mindenre van bocsánat? Videónkat erről Hollik Istvánnal ITT nézheti meg.

Érdekli, mi indította el a lavinát? Kattintson IDE.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »