Nem csak az emberre veszélyes az UV-sugárzás

Az emberi egészség mellett a növény- és állatvilágot, a műanyag és faanyagokat is károsítja az UV-sugárzás – hívta fel a figyelmet Kis Anna meteorológus.

Az UV-sugárzásnak való nagyobb kitettség növeli például a bőrrákos megbetegedések számát és a szürke hályog előfordulását. 2012-ben a becslések szerint nagyjából 168 ezer új melanomás eset volt tulajdonítható a túlzott UV-sugárzásnak: ez az összes új eset mintegy 76 százalékát tette ki. A sugárzás összefügg továbbá a bőr idő előtti öregedésével is – írja Kis Anna a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon megjelent cikkében.

A szakember ugyanakkor hozzátette: „megfelelő mértékű kitettség esetén” az UV-sugárzásnak jótékony hatása is lehet az emberi egészségre. Fontos szerepe van ugyanis a D-vitamin képződésében, és egyes autoimmun betegségek súlyosságát is csökkentheti – írja a Házipatika.com.

Hírdetés

A meteorológus rámutatott továbbá, hogy a klímaváltozás miatti migráció következtében olyan mértékű UV-sugárzás érheti az adott élőlényeket, amilyenhez nincsenek hozzászokva. Ráadásul, mivel az egyes élőlények eltérő mértékben tolerálják az UV-sugárzást, ezért annak megváltozása az ökológiai közösségek változatosságára is hatással lehet. Számos halfaj lárvája például érzékeny az UV-sugárzás okozta károkra. Így, ha felszíni vizekben magas UV mellett terjednek el ezek a lárvák, akkor megvan a lehetősége, hogy csökkenni fog a fiatal egyedek túlélése, ami a halászatra nézve is negatív hatásokkal jár.

Az UV-sugárzás a műanyagot és a fát is roncsolja, márpedig építkezéseken, közlekedési eszközökön, kültéri bútorokon és mezőgazdasági eszközökön is használnak fát és műanyagot – hangsúlyozta Kis Anna, hozzátéve: az UV-B-sugárzás sárgulást és a felületen fényvesztést okozhat, de növelheti a vízelnyelő képességet is.

Ennek következményeként az UV-sugárzás hajlamos felgyorsítani a bomlási, „degradációs” folyamatokat az anyagokban, esetenként idő előtti hibához vezetve, a hőmérséklet-emelkedés pedig további súlyosbító tényező lehet. Emellett a magasabb UV-sugárzás a műanyagok széttöredezéséhez is hozzájárulhat, egészen parányi műanyagszemcséket, mikro- és nanoplasztikot eredményezve, ami az élővilágra és az emberi szervezetre is káros.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »