Nem csak a költségvetés miatt van veszélyben az energiaárak befagyasztása

Nem csak a költségvetés miatt van veszélyben az energiaárak befagyasztása

Miközben az áramárbefagyasztása nagyban függ a költségvetés elfogadásától, maga az energiahordozó ára egy, a Szlovák Villamosművek és a kormány közötti szerződés aláírásától függött. A szignóra pénteken került volna sor, de végül nem így történt. A háttérben a kormány bukását lehet sejteni, és nem kizárt, hogy  Villamosművek tulajdonosai, a cseh EPH és az olasz ENEL új feltéteket akarnak kialkudni a megváltozott politikai helyzetben.

A Denník E információi szerint az ENEL, az EP és a szlovák állam nem írta alá pénteken az áramár befagyasztásáról szóló szerződést. A kormány december elején kész tényként tálalta az áram átlagban 0 százalékos változását. Mint kiderült, már nem annyira biztos a helyzet.

A Villamosművek közgyűlése ugyanis pénteken nem hozott döntést a szerződésről. Hogy mi lesz a folytatás, azt egyelőre nem lehet tudni.

Az okok között viszont nyilvánvalóan sejteni lehet a Heger-kormány bukását is – amely az energiaárak alacsony szinten történő befagyasztását ellenző SaS kezdeményezésére történt -, amely nyereségkorlátozásokat is bevezetett volna az energiatermelők esetében.

Hírdetés

De az okok között szerepelhet akár a mohi atomerőmű új harmadik blokkjának technikai problémái, amelyek biztonsági kockázatot ugyan nem jelentettek, de késleltetik az érdemi áramtermelés beindítását.

A Denník E szerint, ha nem sikerült szerződést kötnie a kormánynak az energiavállalatokkal az év végéig, akkor probléma az energiaszolgáltatókra terhelődik tovább, akik kénytelenek lesznek hazai áram helyett a piacról vásárolni áramot – három-négyszeres áron.

Egyelőre nem tudni, hogy a megállapodás végleg zátonyra futott, vagy csak alkukörök zajlanak a háttérben. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy az áram nem csak emiatt emelkedhet a jövő évben. Az áram árának jelentős része különböző díjakból áll, amelyek a disztribúcióhoz, a feszültség fenntartásához és a veszteség pótlásához kötődik. Ezek befagyasztása a költségvetés elfogadásától függ.

A költségvetés sorsa továbbra is erősen kétséges.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »