Nem csak a járványügyi szigorítások állnak a szerbiai zavargások hátterében?

Nem csak a járványügyi szigorítások állnak a szerbiai zavargások hátterében?

A szerbiai tüntetések hátterében nem csak a járvány miatti szigorítások állnak, annak ellenére, hogy a szigorítások bejelentése után kezdődtek az erőszakos zavargások – mondta Ördögh Tibor Balkán-szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: Szerbiában – már a vírus megjelenése előtt – másfél évig minden szombaton békés felvonulásokkal tüntettek az emberek a kormány ellen. Mint mondta, a járvány alatt az embereknek frusztrációt okozhatott, hogy nem tudtak tüntetni, ezt tetézte egy botrány, miszerint manipulálhatták a koronavírussal fertőzött betegek számadatait, annak érdekében, hogy

Hírdetés

ne maradjanak el a június 21-ei parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választások.

A választásokat a kormányzó Szerb Haladó Párt kétharmados többséggel megnyerte, ezután újból tüntetők vonultak a parlamenthez, és egyéb fontos intézményekhez – fűzte hozzá Ördögh Tibor.

A műsorban elhangzott, hogy zavargások voltak Újvidék mellett is, a Belgrádot Budapesttel összekötő autópályán, ahol mintegy ötszáz demonstráló próbálta megbénítania a forgalmat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »