Nem biztos, hogy érdemes felkerülni Zsiga Marcell listájára – a Jobbik már vizsgálódik

Nem biztos, hogy érdemes felkerülni Zsiga Marcell listájára – a Jobbik már vizsgálódik

Mint ismert, a napokban napvilágot látott a Szerencsejáték ZRt. (SZZRT) által dotált szervezetek listája, ezen olyan cégek, alapítványok, programok, önkormányzatok és magánszemélyek szerepelnek, akiket anyagilag is támogat a SZZRT. Azonban, léteznek olyan emberek is, akiknek a neve nem szerepel ezen a listán, azonban ott lenne a helye? Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint igen.
 

Szilágyi György keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a lista napvilágra kerültével egyidejűleg kiderült az is, hogy a tavaly Zsiga Marcellnak megalakított cég, a Szerencsejáték Nonprofit Service Kft., milyen szakszerűen őrködik a szétosztásra szánt, támogatási összegek fölött, amelyekről egyébként korábban a SZZRT döntött.

Egyébiránt nem szabad elfelejteni, hogy arról a Zsiga Marcellről beszélünk, aki azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőjeként azt találta mondani, hogy

Magyarországon meg lehet élni 47 ezer forintból.

S, hogy milyen az élet: az egykori kormánypárti politikus jelenleg másfél millió forintot vesz fel, mint a Szerencsejáték Nonprofit Service Kft. ügyvezetője. Lám, van, aki nem tud semmibe se belebukni.

Ezt példázza az a körülmény is, hogy Zsiga Marcell cégalapítására már 2014-ben kifizettek 456.522 forintot, de hogy mi alapján, azt nem tudni, hiszen a cégalapításra csak 2014. december 22-én került sor, míg a cégbíróságon való bejegyzés csak 2015. január 8-án történt meg – hangsúlyozta a jobbikos honatya.

Tehát egy olyan ügyvezető kapott több mint 400 ezer forintos támogatást 2014-ben, akinek a cége csak 2015-ben alakult meg – fordította le Szilágyi György a helyzetet.

A nemzeti párt országgyűlési képviselője szerint ez a cégalapítás is jól bemutatja a Fidesz gondolkodásmódját,

Hírdetés

ha valamelyik tagúknak egy miniszteri pozícióra van szüksége (vö.: Rogán Antal), akkor gyorsan szerveznek számára egy új minisztériumot, ha valamelyik hűbéresüknek (vö.: Zsiga Marcell) egy ügyvezetői pozícióra van szüksége, akkor gyorsan alakítanak egy céget a számára.

Ebből is látszik – érvel Szilágyi György -, hogy a Fidesznél az arcátlan pofátlanságnak nincsen határa, hiszen a SZZRT, mint oly sok más cég, eddig is figyelmet fordított a társadalmi szerepvállalásra, és ehhez nem volt szüksége sem Zsiga Marcellre, sem pedig a kedvéért létrehozott leánycégre.

Szilágyi György álláspontja szerint, tehát elsőként maga az egykori fideszes politikus, aki hiányzik a dotáltak listájáról, hiszen

Zsigára évente 18 milliót pocsékolnak el állami pénzből a Szerencsejáték Zrt.-n keresztül;

ezt az összeget pedig valóban felhasználhatták volna társadalmi célokra – húzta alá az ellenzéki politikus.

De hiányzik a listáról az Andy Vajna – Szima Gábor duó is

– szögezte le Szilágyi.

Kijelentését azzal magyarázta, hogy amíg még nem olyan rég a teljes szerencsejáték-portfólió állami monopólium volt, az állam tulajdonát képezte, ezzel szemben ma már a kaszinó-koncessziókat és az online szerencsejáték szervezésének jogát odaadták a két fent nevezett úriembernek.

Ezzel pedig megszabadították a SZZRT-t, és a vállalaton keresztül a magyar államot attól a több milliárd forintos bevételtől, amely az ágazatból származott volna – hangsúlyozta Szilágyi, aki szerint emiatt Vajna és Szima is nyugodtan felférhetnek erre a támogatási listára.

Ugyanakkor figyelmeztetett is:

a Jobbik szakértői már megkezdték a Zsiga Marcell-féle lista ellenőrzését, és számos még napvilágot nem látott információhoz jutottak, amivel természetesen megkeresik majd a hivatalos szerveket, míg Szilágyi György ezzel párhuzamosan írásbeli kérdést fog benyújtani az üggyel kapcsolatban; ugyanis az a gyanúnk, hogy ezen cégek között sok Fidesz-hátterű vállalkozást találunk.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »