Nem úgy alakulnak az Egyesült Államok csendes-óceáni tervei, ahogy szerették volna. A koronavírus-világjárvány óta a globális ellátási láncban keletkezett hiátusok, és az orosz-ukrán háború miatt megnövekedett gazdasági terhek gyengítik az USA pozícióját az indiai-csendes-óceáni térségben, amiből Kína profitál.
Február 24. óta portálunkon cikkek százaiban foglalkoztunk a bágyadt téli csütörtökbe (nem annyira váratlanul) berobbanó orosz-ukrán háborúval. A délszláv válság óta ez a hozzánk legközelebbi fegyveres konfliktus, mely ráadásul az ottani magyar kisebbséget is érinti. Ezer és egy okunk van rá, hogy foglalkozzunk vele. Nekünk ez fáj, mert ez van a mi szomszédunkban. De ha tágítjuk a szemhatárt: a világon – a Council on Foreign Relations konfliktustérképe szerint – 27 olyan feszültséggóc van, ahol háború dúl, vagy annyira kiéleződött a helyzet, hogy a konfliktus háborúvá fajulhat.
A Politico hírportál terjedelmes cikkben számol be arról, az Egyesült Államok nem tudja megszilárdítani a pozícióját az Indiai- és a Csendes-óceán térségében. Pedig ez jó lenne, a 2022-es neves világpolitikai összefoglalók legtöbbje ugyanis az ukrajnai háború után a világ második legfőbb problémaként az ebben a térségben a Kína és az Egyesült Államok között eszkalálódó feszültséget jelöli meg. Az USA magas rangú tisztségviselői jelezték, 2023-ra akkora tűzerőt telepítenek az indiai-csendes-óceáni térségbe, hogy Kínát eltérítsék Tajvan megszállásának gondolatától. A Trump-kormányzat katonai tisztségviselői, és egyes jelenlegi törvényhozók szerint azonban már „elkésett a békevágy”.
A világ országainak katonai erejét elemző Global Firepower külön elemzésben foglalkozik az USA és Kína katonai erejének összehasonlításával, az élőerőt, a védelmi költségvetést, és az egyes fegyvernemeket tételesen elemezve. Villantsuk fel ebből a haditengerészeti mutatók egy részét, akit pedig mélyebben érdekel, ide kattintva böngészheti.
Ha Kína tengeri erejéről szeretnénk képet alkotni, eligazodásunkat a Global Firepower ezen összefoglalója segítheti. A konkrét típusok és azok fegyverzete iránt érdeklődő ínyencek pedig a World Directory of Modern Military Warships honlapján tölthetnek el hosszú órákat a részletek böngészésével, de ez már túlmutat a jelen cikk lehetőségein.
A Politico megjegyzi, Kína már eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy veszélyeztesse az Egyesült Államok dominanciáját a térségben. Tajvan szintén dollármilliárdos nagyságrendű katonai segélyezése pedig lemaradásban van, részben a globális ellátási láncban tapasztalható problémák miatt, melyet az ukrajnai háború is súlyosbít. A kínai katonai fenyegetés leküzdéséhez „a belátható jövőben nagyobb haditengerészeti erőstruktúrára lesz szükségünk, mint amennyi most van” – mondta Alexander Gray, a Trump-kormány nemzetbiztonsági tanácsának volt vezetője. Akik ismerik az Egyesült Államok katonai erejét a régióban, egyetértenek ezzel.
A Pentagon 2021 óta dollármilliárdokat költött az Ázsiára összpontosító kezdeményezésekre, bázisok fenntartására, csapatmozgásokra, hogy megőrizze előnyét Kínával szemben. A kritikusok szerint azonban az USA már annyira lemaradt, hogy Kína előnye behozhatatlan.
A Pentagon ráadásul ideiglenesen csökkenti haditengerészeti erői létszámát a régióban, ugyanis folyamatban van azok modernizálása, lecserélése. „Személy szerint nem hiszem, hogy elég gyorsan haladunk ahhoz, hogy a csendes-óceáni erők korrelációját a magunk javára változtassuk” – mondta a helyzetet értékelve Don Bacon republikánus képviselő.
Ami Tajvant illeti, a Biden-kormányzat megemelte a fegyvereladások ütemét, Harpoon hajóelhárító rakétákat, és Stringer föld-levegő rakétákat. Ezeket az eszközöket Ukrajnából is ismerhetjük.
Egy gond van: ezek a döntések ugyan a tárgyalóasztal mellett megszülettek, ám a fegyvereket még nem szállították le. Egy részük Ukrajnába került, más részük alkatrészproblémák miatt nem került legyártásra.
A kihívások ellenére a Pentagon fenntartja elkötelezettségét az indiai-csendes-óceáni térségi prioritásai mellett.
Kína szerint ők csak azért építenek ilyen impozáns flottát, hogy jogos nemzeti érdekeiket megvédjék.
Ez teljesen jogos és észszerű”
– mondta Wang Wenbin kínai külügyi szóvivő. De ezt a térségben is kevesen hiszik el. Aki teheti, növeli saját védelmi kiadásait, mint például Japán és Dél-Korea, az előbbi a napokban dobott hozzá még két milliárd dollárt a védelmi kiadásokhoz, nagy hatótávolságú rakéták vásárlása céljából. Szakértől szerint azonban e két ország kiberbiztonsági szabványai nem teszik lehetővé, az Egyesült Államokkal valós idejű katonai adatok biztonságos cseréjét.
A térség államai pedig óvatosak, senki sem szeretné magára haragítani Kínát.
Az olyan regionális kormányok, mint Indonézia és Malajzia, biztosak benne, hogy megtorlást várhatnak kínai részről, ha az USA szövetségeseként tekintenek rájuk”
– véli Drew Thompson, a védelmi minisztérium korábbi kínai, tajvani és mongóliai részlegének igazgatója. Ezért az USA erősen dolgozik rajta, hogy megújítsa a hamarosan lejáró stratégiai partnerségi megállapodásokat a csendes-óceáni szigetországokkal, Palauval, Mikronéziával és a Marshall-szigetekkel. Kikötők, raktárak és bázisok nélkül ugyanis
az Egyesült Államok nem tud fenntartani egy hosszú ellátási láncot Guamból és Japánból/Koreából, hogy kiterjessze erejét a Dél-kínai-tengeren”
– állítja Delfin Lorenzana, volt Fülöp-szigeteki védelmi miniszter.
Ely Ratner, az indiai-csendes-óceáni biztonsági ügyekért felelős helyettes védelmi miniszter úgy fogalmazott: Kína elrettentése Tajvan megszállásától a Pentagon hosszú távú prioritása.
Ez egy mai probléma. Ez holnapi probléma. Ez egy 2027-es probléma. Ez egy 2035-ös probléma. Ez egy 2040-es probléma.”
A kérdés már csak az, hogy ezt Kína is így gondolja-e?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
