Nem azonos mércével mérik a zaklatásokat

Nem azonos mércével mérik a zaklatásokat

A máskor a szexuális zaklatás leghaloványabb gyanúját is hevesen elítélő balliberális oldal és sajtója, illetve az ezzel foglalkozó civil szerveztek most, amikor az MSZP egykori lelkész-politikusát, Donáth Lászlót vádolják molesztálással, feltűnően hallgat. Ez pedig azt a véleményt erősíti, miszerint számos kényes témát, így a szexuális zaklatást is álszent módon, csupán politikai furkósbotként használja az ellenzék, valójában mit sem törődnek az áldozatokkal.

Egyetlen megkérdezett ellenzéki párt – az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum – sem reagált a Magyar Nemzet azon kérdésére: mi a véleményük arról, hogy a volt szocialista országgyűlési képviselőről, a lelkész Donáth Lászlóról híre ment, hogy egy szeretetotthonban legalább egy alkalmazottat szexuálisan zaklatott. A balliberális pártok annak ellenére hallgatnak, hogy az ügyben feljelentés is született, amely alapján a rendőrség eljárást indított, maga Donáth pedig egyetlen alkalommal sem utasította vissza a vádakat, csupán azt hangoztatja: lánya, a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna miatt indult ellene sajtóhadjárat.

Nem reagált megkeresésünkre a máskor oly aktív, a Norvég Civil Támogatási Alap támogatását élvező Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) sem, míg a nemzetközi #metoo-mozgalom magyarországi képviselete is csak annyit közölt: elsődleges céljuk, hogy a hozzájuk forduló, szexuális erőszakot elszenvedőknek tanácsot adjanak, ezért „más közéleti, politikai színezetű ügyekben” nem foglalnak állást. De hallgatnak vagy feltűnő távolságtartással – és akkor is inkább Donáth verzióját erősítve – számolnak be az ügyről a balliberális média vezető szerkesztőségei: az Index, a 444.hu, a 24.hu vagy éppen a HVG.

Hírdetés

A volt szocialista képviselőtől nem sietnek elhatárolódni az ellenzéki pártok és jogvédők Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

Mindez azért árulkodó, mert más hasonló esetekben – akárcsak a gyanú alapján – ugyanezen szereplők a nők legfőbb védelmezőjeként jelennek meg, hevesen tiltakoznak, és akár nemzetközi szintre emelik az ügyet. Ezek közé tartozik Marton László rendező esete, akit évtizedek után vádolt meg molesztálással a nyíltan kormányellenes Sárosdi Lilla színésznő. Amikor a botrány kitörése után másfél évvel Marton újra rendezett, ellenzéki képviselőnők – Bangóné Borbély Ildikótól Szabó Tímeán keresztül Szél Bernadettig – közös közleményben tiltakoztak. De idetartozik a trágárságáról elhíresült Nagy Blanka esete is, akiért szintén egy emberként állt ki a balliberális ellenzék és médiája, amikor a felcsúszott szoknyájáról közölt képet a PestiSrácok újságírója. Sőt Gyurcsány Ferencék egyenesen törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentben, hogy többé „egy nőt se alázhassanak meg aljas módon elkészített fotóval”.

A balliberális média mindeközben a mai napig a címlapon tartja, nemzetközi botránnyá emelte és minden részletét boncolgatja annak, hogy az olim­piai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás Dél-Koreában egy éjszakai bárban megpaskolta egy fiatal nő fenekét. Persze Donáth Lászlóhoz hasonlóan vannak, akik „más elbírálás” alá esnek, így vált Havas Henrik zaklatási ügye a balliberális kettős mérce egyik kirívó példájává. 2017 decemberében először Bau­kó Éva, majd nem sokkal később Molnár Anikó állt a nyilvánosság elé azzal, hogy Havas egy közös munka alkalmával szexuálisan zaklatta őt. Ekkor a haladó erők azt sugallták, hogy a Havast vádolók bulvárszereplők, az egykori újságírót pedig azért támadják, mert könyvet írt a Jobbik akkori elnökéről, Vona Gáborról.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »