Nem árt résen lenni, jelentősen átalakulhatnak a kgfb-díjak

Nem árt résen lenni, jelentősen átalakulhatnak a kgfb-díjak

Közeleg az év vége, és ezzel együtt ismét itt a kötelező-felelősségbiztosítás váltásra buzdító kampány.

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány még ma is érinti a járműtulajdonosok ötödét – mondta az InfoRádiónak a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.

2010. január 1-je óta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvárásárlásának napja számít évfordulónak, így évről évre kevesebb autóst, illetve üzembentartót érint ez az úgynevezett kampányidőszak – jegyezte meg Lambert Gábor. – A több mint ötmilliós közúti állományból ez körülbelül egymilliót, köztük mintegy 600 ezer személygépkocsit érint.

A biztosítók legkésőbb november 2-áig teszik közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat, így az érdekelt ügyfelek

össze tudják hasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal,

amelyre az értesítést 50 nappal a biztosítási évfordulót megelőzően, tehát legkésőbb november 11-ig kell megkapniuk. Akik váltani szertnének, azok az aktuális szerződéseket a bizotsítási évforduló előtt 30 nappal, vagyis legkésőbb december 1-ig kell felmondaniuk, majd legkésőbb december 31-ig meg kell kötniük az új szerződést” – magyarázta.

Hírdetés

Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója.

A biztosítótársaságok idén is arra számíthatnak, hogy az érintettek nagyjából egy tizede vált majd másik kötelezőre. A január elsejére meghirdetett díjtarifákban jelentkezhet elsőként a Magyar Nemzeti Bank elvárása, amely megszüntetné a szélsőséges, kárstatisztikával nem igazolható díjakat, és visszafogná a bonus-malus rendszert kiüresítő túlzott károkozói pótdíjakat. Emiatt a biztosítók díjstruktúrája jelentősen átalakulhat, így

mindenképpen indokolt elvégezni az egyes biztosítók díjainak összehasonlítását.

„Év végén viszonylag kevesebben váltanak biztosítót, mint év közben. Az érintett körre jellemző, hogy az autójuknak öregebb az életkora, tehát magas bónuszfokozattal rendelkeznek. Mintegy háromnegyedük B10 besorolású, éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjárműállományénak – jegyezte meg Lambert Gábor. – Ettől függetlenül mindenkinek érdemes körülnézni, különösen azoknak, akik valami váratlan ajánlatot kapnak a saját biztosítójuktól esetleg egy jócskán megemelt tarifával.”

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének várakozása szerint a biztosítók az előző évhez képest 5–10 százalékkal emelik a díjaikat, ezzel az éves átlagdíj személygépkocsinként az év végén váltók esetében 35–40 ezer forint közötti szinten áll majd be.

Nyitókép: Pixabay.com

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »