Nem álltak le Budapesten a lopóautók, sőt…

Nem álltak le Budapesten a lopóautók, sőt…

Tavaly jóval több, szabálytalanul parkoló autót szállítottak el a fővárosban, mint egy évvel korábban, de emelkedett a kerékbilincselések száma is.

A Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) összesen 3314 járműelszállítást hajtott végre tavaly, ami 6 százalékos növekedés a 2023-as 3129-hez képest – írja a vezess.hu. Ez az elmúlt öt év második legmagasabb értéke, és kétszerese a 2020-as 1769-es számnak. A leggyakoribb szabálytalanságok közé tartozott a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyeken, a várakozni tilos jelzőtábla hatálya alatt, valamint a kijelölt rakodóhelyeken történő szabálytalan parkolás.

Hírdetés

A kerületek közül kiemelkedik Terézváros (VI. kerület), ahol 1760 járművet szállítottak el, ami több, mint a következő három kerület összesen: Zugló (XIV. kerület) 615, Józsefváros (VIII. kerület) 510, és Erzsébetváros (VII. kerület) 389 elszállítással. Terézvárosban, a Városliget és színházak közelében régóta súlyos a parkolási helyzet, amelyre az önkormányzatnak nem sikerül hatékony megoldást találni, így marad a szabálytalan autók elszállítása.

Az elszállított autók után 20 000 forintos szállítási kell fizetni, amit gyakran kiegészít egy 6500 és 65 000 forint közötti bírság, valamint a telephelyen napi 1200 forintos tárolási költség. A FÖRI-nek mindössze két szállító járműve van, ezek 0-24 órában dolgoznak. A platóra felrakott személyautókat a X. kerületi Kozma utca 5/C-be fuvarozzák, itt lehet átvenni fizetés után.

Budapesten a kerékbilincselések száma is növekedett: 2024-ben 4687 alkalommal használták, szemben a 2023-as 3802-es és a 2022-es 3532-es esetszámmal. A 2019-es 0-ás értékhez képest ez mindenképpen kiugró érték.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »