Nem állhat le a fejvakargatással a Fidesz, itt az újabb saller

Nem állhat le a fejvakargatással a Fidesz, itt az újabb saller

Decemberről januárra négy százalékpontot csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, februárban újabb 5 százalékpontot veszített a kormánypárt.

A Republikon mérései szerint Orbán Viktor pártja 48 százalékon áll a biztos szavazók között, ami a legkevesebb 2017 nyara óta, legutóbb júniusban mért az intézet 50 százalék alatti értéket. 
Tavaly év végén egy fél évig tartó, folyamatos növekedési szakasz ért véget, ráadásul úgy, hogy

2018 elején, két hónap alatt esett 9 százalékpontot a Fidesz népszerűsége.

Az ellenzéki pártok – a Momentum és az Együtt kivételével – erősödtek. Az MSZP-Párbeszéd-Liberálisok pártszövetség (a januári mérésben a Magyar Liberális Párt még önállóan szerepelt), amelynek tábora januárhoz képest 3 százalékpontot gyarapodott, és most 17 százalékon áll, míg a Jobbik egy százalékpontos növekedéssel 19 százalékon.

Az LMP és a Demokratikus Koalíció továbbra is a parlamenti küszöb környékén, de mindkét párt javított 1-1 százalékpontot januárhoz képest a Republikon szerint.

A teljes népesség körében a Fidesz 3 százalékpontos csökkenéssel 29 százalékra csúszott vissza, a Jobbik most 12, az MSZP-Párbeszéd-MLP 11 százalékon áll, az LMP és a DK 3-3 százalékon, míg a bizonytalanok aránya továbbra is 39 százalék.

Kérdés, hogy ez a mérés mennyire lehet pontos, hiszen éppen Hódmezővásárhely mutatta meg:

talán soha nem volt még ekkora különbség a közvéleménykutatások és a valóság között. 

A valóság pedig a kormánypártoknak húzott be egy megrendítő ütést vasárnap, a meglepetést magának köszönheti a Fidesz: ha ugyanis nem teremtenek az egész országban a félelemre épülő hangulatot, ha az emberek nem félnének a munkahelyük, a családtagjaik munkahelyének elvesztésétől, vagy más retorziótól, csak azért, mert nem kormánypárti szavazók, talán pontosabb méréseket kapnánk.

Ha viszont azt vesszük alapul, hogy a jelek (konkrétan a hódmezővásárhelyi időközi) szerint az ellenzéki szavazók nem árulják el, hogy kire fognak szavazni, és ezért lett a Fidesz-közeli kutatások kb. 60-40 százalékos győzelmi jóslatához képest ugyanilyen arányú bukta, akkor a Republikon mérésétől nem lettek különösebben vidámabbak a Lendvay utcában.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »