Nem áll jól a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet ügye

Nem áll jól a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet ügye

Nem túl biztatóak az eddigi reakciók a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet természeti örökségének megóvása érdekében benyújtott kérelem ügyében – tudatta lapunkkal Mikuš Kovácsová Klaudia, Fülek város szóvivője.

A petíciós bizottság tavaly decemberben mutatta be a Novohrad-Nógrád Geopark és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet területén található természeti örökség megmentésére irányuló tervezetét. Az egyedi szépségű Bénai sziklákat a közelben zajló bányamunkálatok veszélyeztetik. A PK Metrostav cég ugyanis a közeljövőben ki akarja terjeszteni az eddigi kitermelést évi 98 ezer tonnáról 190 ezer tonnára, ez pedig Balázs Attila entomológus, a petíció kezdeményezője szerint veszélybe sodorja a térség geológiai ritkaságait, valamint az itt élő értékes állatfajokat is.

A koronavírus-járvány ellenére a bizottság 1848 aláírást gyűjtött, ezeket április elején eljuttatták Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszterhez, Dušan Karaskához, a Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Hivatalának vezérigazgatójához, valamint a Besztercebányai Kerületi Hivatalba is. Agócs Attila, Fülek polgármestere, a geopark szlovákiai részének elnöke és a petíciós bizottság tagja hangsúlyozta, hogy a petícióban nem a térségben folyó bányamunkák teljes megszüntetését akarják:

„Csak azt kérjük, aminek magától értetődőnek kellene lennie. A 21. században a kitermelés nem tartozik a tájvédelmi területekre. Ettől a kőfejtőtől alig néhány kilométerre találhatók újabbak, már a tájvédelmi területen kívül, amelyek kihasználatlanok. Elegendő lenne, ha a fejtést áthelyeznék oda.“

Hírdetés

Bár a Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Hivatala a kezdetektől fogva támogatja az indítványt, Balázs Attila szerint igyekezetük eddig nem találkozott megértéssel az érintettek részéről:

„A bányászati hivatal válaszolt, hogy kérelmünk indokolatlan. Csalódottak vagyunk”.

A természetvédelmi minisztériumból még nem érkezett válasz, de a petíció kezdeményezői bíznak abban, hogy a természeti jelenségek védelmét előnyben részesítik majd a nyereséggel szemben. „Arra kérjük Budaj miniszter urat, hogy igyekezetünket ne hagyja figyelmen kívül, és foglalkozzon vele. Kezdeményezésünk sikere fontos jelzés lenne mindenki számára, hogy a természetvédelem kiemelt fontosságot élvez“ – zárta Balázs.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »