Váratlanul lefújta tegnap a Kassai I. Járásbíróság a szepsi rendőrrazzia egyik roma áldozata ellen kezdeményezett bírósági tárgyalást.
Hétfőn kellett volna bíróság elé állnia annak a roma férfinak, akit a rendőrrazzia kapcsán indított eljárásban hamis tanúvallomással vádolnak. Az ügynek hat vádlottja van, ötöt gyorsított eljárásban már elítéltek.
A romák jogi képviselői szerint a bíróság telefonon értesítette tegnap délután az érintett feleket arról, hogy a bírósági tárgyalás elmarad. Ennek okáról lapzártánkig nem sikerült bővebb információkat kideríteni, nem hivatalos információk szerint viszont a tárgyalást a bíróság részéről elkövetett mulasztások miatt kellett lefújni.
A szepsi roma telepen 2013. június 19-én került sor a brutális rendőri rajtaütésre: a 60 rendőr látogatása után sok sebesült maradt. A hatóságnak máig nem sikerült igazolnia, miért volt indokolt a roma telepen végrehajtott agresszív razzia, hat romát pedig azzal vádoltak meg, hogy hazudtak, amikor azt állították, sérüléseiket a rendőrök okozták a razzia során.
A romák ellen indított eljárást nemcsak az ombudsman és az államfő, hanem számos nonprofit szervezet is bírálta. (TASR, dp)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »