Nem akart fizetni a halottszállításért, ezért inkább végignézte fia haláltusáját R. János – íme a példa legendás gyermekszeretetükre

Hónapokon keresztül nézte a balmazújvárosi R. János, hogyan épül le és őrül meg rokkant, magatehetetlen fia. A férfi kórházba sem volt hajlandó vinni a fiút, mert nem akart fizetni a halottszállításért.

A fiú csupán 15 éves volt, amikor először fájlalni kezdte a derekát, 2011-ben pedig gyógyíthatatlan gerincbetegséget diagnosztizáltak nála, amelyre az orvos gyógytornát írt elő. Ekkor már olyan rosszul volt, hogy állapota miatt sem iskolába járni, sem pedig dolgozni nem tudott, iszonyú fájdalmak közt élt, otthoni ápolásra szorult. Kezdetben édesanyja látta el, de ő meghalt, így apja, János vette át a feladatot. Ekkor még úgy tűnt, a fiú jó kezekben lesz: segédgondozói tanfolyamot végzett keresztanyja minden nap járt hozzá, hogy átmozgassa.

A srác azonban egyik pillanatról a másikra megmakacsolta magát, és kijelentette, hogy nem hajlandó folytatni a mozgásterápiát, ezért állapota rohamosan romlani kezdett. Ehhez apja is nagyban hozzájárult: János, bár reggelit és vacsorát készített a gyereknek, majd meg is mosdatta, de ágytálat és felnőttpelenkát nem használt, egy idő után pedig az étkezéseket is elhanyagolta. Az önellátásra már képtelen fiatal így egyre jobban leépült, 2016 nyarára már teljesen magába fordult, nem engedte a rokonoknak, hogy meglátogassák, teste tele volt felfekvéses sérülésekkel.

Hírdetés

Az apját azonban ez nem igazán érdekelte, még az sem, amikor egy júniusi napon a gyerek már az őrület szélén állt, félrebeszélt, kiabált. Ott élő féltestvére ekkor már könyörgött, hogy vigyék orvoshoz, de János nemet mondott. Ámokfutásának csak a betoppanó rokonság vetett véget, akik azért jöttek, hogy megünnepeljék az – akkor már haldokló – fiú születésnapját. Mikor meglátták az önkívületi állapotban kiáltozó fiút, egyikük azonnal az orvosért biciklizett, aki mentőket küldött.

Az ügyeletes orvos szintén meghökkent a látottaktól, és sürgősen kórházba akarta vitetni a beteget, de az apa még ekkor is tiltakozott, nem akarta, hogy gyerekét elvigyék a kórházba. Ezt döbbenetes okokkal indokolta: azt mondta, hogy ott majd beadnak a fiának egy halálos injekciót, illetve ha úgy alakul, hogy gyermeke meghal, akkor mindegy, ha otthon vagy a kórházban teszi. Ha viszont a kórházban hal meg, akkor haza kell hozatnia a holttestét, ami pénzbe kerül – írja a vád.

Mire nagy nehezen meggyőzték az apát, hogy mégis vigye be a haldokló fiút, a rendőrök is megérkeztek, de már késő volt: a gyermek a kórházban meghalt.

Az ügyészség szerint a felfekvési sebeket és a végzetes tüdőgyulladást János okozta, aki embertelen körülmények között élő fia megfelelő gondozását elmulasztotta. Tárgyalását szerdán tartják Debrecenben.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »