A hatalmasokat, befolyásosokat és gazdagokat egyaránt tömörítő, Rockefeller-féle Council on Foreign Relations az 1956-os forradalom 60. évfordulóján küldött üdvözletet Magyarországnak.
A 888.hu talált rá arra a felettébb érdekes cikkre, mellyel az amerikai Foreign Affers című kéthavonta megjelenő magazin tisztelte meg hazánkat. Magyarország hatvan évvel a forradalom után az írás címe, amelyet
A szerzőpáros Magyarország megítélésében a Freedom House éves, azaz 2016-os jelentésére hivatkozik, amely szerint a magyarok kegyetlen diktatúrát kénytelenek elviselni, csak egy kicsivel bársonyosabbat, mint az oroszok, vagy a fehéroroszok.
Végső következtetést is levonnak: az igazi gondot nem a Fidesz varázsa, hanem az apátia jelenti, azaz nincs még minden veszve. A lánglelkű szabadságharcosoknak, azaz a liberálisoknak össze kell hangolniuk tevékenységüket és visszavezethetik Magyarországot Európába.
Tulajdonképpen a szokásos szólamokat lehet olvasni a cikkben, amint a séfek szokták mondani, egy kis csavarral. Az írásra nem is érdemes sok időt fecsérelni, bár akit teljes terjedelmében is érdekel itt elolvashatja. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi is ez a Foreign Affairs nevű kiadvány. Nevéből (Külügyek) akár az is kiderülhetne, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériumának lapja (annak elnevezése: United States Secretary of Foreign Affairs), de nem az. Kiadója a szintén jól csengő névvel felcicomázott Council on Foreign Relations (CFR), azaz a Külföldi Kapcsolatok Tanácsa. E mögött ismét egy állami tanácsot sejthetnénk, de ez sem az, aminek látszik. (A Wikipédia külön fel is hívja olvasói figyelmét arra, hogy ne tévesszék össze a Committee on Foreign Relations-szel, ami tényleg az USA Szenátusának bizottsága, illetve European Council on Foreign Relations-szel sem, ami pedig valami nagyon hasonló amerikai névrokonához.) Egy civil szervezetről van ugyanis szó, amelynek mintegy 5000 tagja van, elsősorban New Yorkból és Washingtonból, de az USA egyéb területeiről és persze a világ minden részéről.
A szervezet magát nem csak civilnek, hanem egy furcsa angol kifejezéssel nem partizánnak is nevezi, ami a politikai szlengben annyit tesz, mint politikai pártok feletti és/vagy objektív. (Felvetődik akkor a kérdés, hogy az NGO-knak nevezett nem kormányzati, azaz civil szervezetek – amelyeket Soros irányít – azok a partizán egységek?)
Az objektivitáshoz már csak néhány apró adalék: a CFR tiszteletbeli elnöke David Rockefeller, Madeleine K. Albright pedig emerita igazgató. A Tanácsadók Globális Tanácsának listáján az első név Kofi Annan az ENSZ volt főtitkára, majd lejjebb megtalálható Javier Solana a NATO volt főtitkára is. A CFR céljai között pedig a globalizáció, a szabadkereskedelem, a nemzetközi cégeket érintő pénzügyi szabályozások csökkentése, egyes régiók, így például az Európai Unió gazdaságának megszilárdítása. A tagságot kormányzati szereplők, globális cégek vezetői, a média meghatározó irányítói, oktatási intézmények vezetői és a civil mozgalmak kiemelkedő szakértői alkotják magánemberként (a teljes lista itt), de természetesen cégek (a lista itt) és szervezetek is tömörülnek a CFR-be. Közelgő éves rendezvényükön Christine Lagarde, az IMF ügyvezető igazgatója lesz a díszvendég, aki Tom Glocerrel, a Thomson Reuters (az azonos nevű hírügynökség is ide tartozik) vezérigazgatójával beszélget majd.
Sokak szerint a CFR testesíti meg az új világrendet, de ez – természetesen – csupán összeesküvéselmélet.
És végezetül íme egy rajz a CFR hálózatáról, amely néhány évvel ezelőtt készült. Érdemes külön figyelmet szentelni egy magányos figurára középen, alul: nem, nem tévednek, Soros György is a díszes hálózat része. A Soros Fund Management is tag a szervezetek, cégek között.
Egészen pontosan akkor vázolták fel a befolyás hálóját, amikor Hillary Clinton cáfolta, hogy külügyminisztériumát a CFR irányítja.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
