Nem akármilyen rakétát lőtt ki Észak-Korea

Nem akármilyen rakétát lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea elismerte, hogy vasárnap új közepes-nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet. Megfigyelők szerint nagy előrelépést ért el a ballisztikus rakéták fejlesztésében.

A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint siker koronázta a Hvanszon-12 jelzésű, föld-föld típusú hadászati ballisztikus rakéta tesztelését, és az indítás célja „a nagy méretű nukleáris robbanótöltet hordozására képes” rakéta technológiai jellemzőinek ellenőrzése volt.

A rakéta a hivatalos phenjani közlés szerint 2111 kilométeres magasságba emelkedett, és 787 kilométert repült mielőtt becsapódott pontosan a kijelölt nyílt vízterületen, a Japán-tengeren, közel az orosz partokhoz.

Az orosz védelmi minisztérium értékelése szerint is magasabban és távolabbra repült, mint az a közepes hatótávolságú rakéta, amelyet Phenjan februárban sikeresen tesztelt.

Hírdetés

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető külön is felhívta az Egyesült Államok figyelmét az új fegyver hatótávolságára, leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak immár számolnia kell azzal, hogy kontinentális területei és ázsiai-csendes-óceáni hadműveleti területei egyaránt elérhetővé váltak.

Egy amerikai szakértő nyilatkozata szerint a kísérlet nemcsak azt mutatta meg, hogy a kommunista ország képes csapást mérni az amerikai haderő guami katonai támaszpontjára, de azt is, hogy hatalmasat lépett előre az interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésében. Az észak-koreai rakétaprogramot figyelemmel követő John Schilling repülési szakértő kijelentette, hogy a rakéta „4500 kilométer távolságra repülhetett volna, ha a maximális röppályájára állítják”.

A ENSZ attól tart, hogy Észak-Korea atomtöltettel felfegyverzett interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésén dolgozik, amellyel elérhetné az Egyesült Államokat. Donald Trump amerikai elnök korábban megígérte: nem hagyja, hogy ez megtörténjen.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »