Nem akármilyen kreáció lett idén a Balaton fagylaltja

Nem akármilyen kreáció lett idén a Balaton fagylaltja

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült kreációja nyerte az idei, 12. Balaton Fagyija 2025 versenyt – a Balaton közepén, egy kompon kihirdetett eredmény szerint.

A szakértő zsűri délelőtt kóstolta végig a megmérettetésre benevezett 17 balatoni fagyizó és cukrászda 31 fagylaltkölteményét. A rendezvény célja, hogy elismerje a fagylaltkészítők magas színvonalú munkáját, felhívja a figyelmet a helyi alapanyagokra és a kreatív ízkombinációkra, valamint tovább erősítse a Balaton gasztronómiai vonzerejét – fogalmazott Fekete Tamás, a versenyt szervező és zsűrizésben résztvevő Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke.

Kifejtette, idén is szigorú szempontok alapján értékelték a nevezett fagylaltokat, az ízvilág, az állag, a megjelenés és az innováció mind-mind fontos szerepet játszottak a végső döntésben. Azt is figyelembe vették, hogy használnak-e régiós alapanyagot a finomság elkészítéséhez – tette hozzá. Az elmúlt évek tapasztalataira hivatkozva azt mondta, hogy a győztes fagylalt nem csupán elismerést szerez készítőjének, hanem várhatóan a nyári szezon egyik legkeresettebb édességévé válik a Balaton partján. Szerite

az eddigi nyertes fagylaltozók igazi turista „zarándokhellyé” váltak.

Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, a zsűri tagja a versenyt értékelve elmondta, hogy idén is nagyon erős volt a mezőny. Mint kifejtette, a többség természetes és minőségi alapanyagokból készítette el a versenymunkáját, és legtöbbször a területre jellemző helyi alapanyagokat is felhasználták. Megjegyezte, a megmérettetésre nevezők magas színvonalú szakmai munkát végeztek.

Hírdetés

A 2025-ös év Balaton Fagyija díjat a veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű kreációja nyerte el a. A fagyiban kóstolás közben a kecskesajtos alapot – a nevében meg is szólal az állat – sós mandula és rozmaringos sült körte bolondítja meg. Könnyű és friss jegyeket képvisel, amiben finoman jelenik meg a sós ízvilág, a kecskesajttól se ijedjen meg az, aki nem feltétlen rajong érte, mert nem uralja le az ízeket, inkább különleges összjáték ez az édes-sós harmónia.

A szervezők a győztes fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé, szabadon felhasználhatóvá teszik, így az üdülőrégió bármely cukrászdája, fagylaltozója elkészítheti – hangzott el az eredményhirdetésen. A versenyen három cukrászda különdíjban részesült:

  • a balatonmáriafürdői Pingvin Fagyizó és Cukrászda Vad szerenád nevű kreációja,
  • a balatonszemesi Margaréta Fagyizó Nem norMálna nevű kreációja és
  • a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó Füred kincse nevű kreációja.
  • Éskovács Péter, a szervező BTSZ sajtófelelőse azt is elmondta, hogy tavaly 20 ezer gombócot adtak el a nyertes fagyiból május és szeptember között. A tavalyi nyertesnek a nyári hónapon kívül 15-20 százalékkal nagyobb lett a vendégforgalma, mint az előző évben.

    Címképünk illusztráció


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »