Nem adják fel: ideiglenesen nevet válthat az Igazi Csíki Sör

A termelést és az értékesítést egyaránt leállították az egyebek mellett Igazi Csíki Sört gyártó csíkszentsimoni üzemben – közölte kedd esti Facebook-bejegyzésében a cég.

„A 2017. január 27-én hozott román bírósági ítélet értelmében, a Heineken kérésére azonnali hatállyal be kell szüntetnünk az értékesítését, reklámozást, forgalmazását és kínálását minden olyan termékünknek, amely tartalmazza a Csíki Sör, vagy a Csíki elnevezést. Ez a termékeink körülbelül 90 százalékát érinti (Igazi Csíki, Csíki Barna, Igazi Csíki Mézes). Ugyanakkor megtiltja ezeknek a termékeknek raktározását is” – mutattak rá, hozzátéve, hogy bár a tiltás Magyarország területére nem vonatkozik, ellehetetleníti az exportot is.

Mint ismeretes, a sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy eltulajdonították szellemi tulajdonát, a marosvásárhelyi táblabíróság pedig elutasította az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. és a cég alapítója, Lénárd András fellebbezését, így érvényben maradt a 2015 júliusában hozott ítélet.

Nem adják fel

Az Igazi Csíki Sör gyártója ugyanakkor a friss közleményben arra is kitért, harminc napjuk van, hogy visszahívjanak a piacról minden tárgyat, amin megjelenik a fenti kifejezések valamelyike, beleértve az összes rekeszt, ernyőt, sátrat, hűtőszekrényt, ellenkező esetben ezeket bezúzzák.

Hírdetés

Megköszönve mindenkinek „a sok támogatást és szeretetet”, bejelentették, hogy a román bírósági döntést megtámadják az Európai Bíróságon. De – mint hangsúlyozzák – addig sem áll le az élet a csíkszentsimoni gyárban, keresik a módját annak, hogy termékeik továbbra is eljussanak a fogyasztókhoz. „A külső ideiglenesen megváltozhat, de az íz, a minőség és az életérzés soha” – szögezte le a közlemény.

A Heineken Hungária mossa a kezét

Eközben szintén kedd este mérlegelésre kérte a Heineken elleni bojkotthoz csatlakozókat a Heineken Hungária Zrt. üzemi tanácsa, miután Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője a cégcsoport termékeivel szembeni bojkottra szólította az embereket a védjegyvita miatt. Patakiné Varga Emília, az üzemi tanács elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy a bojkottot kiváltó esemény teljesen független a magyarországi vállalattól, annak mintegy ötszáz dolgozójától, a több ezer hazai vendéglátós és bolti partnerétől, beszállítóitól.

Magyar Zoltán keddi budapesti sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte a marosvásárhelyi táblabíróság pénteki jogerős döntését, amellyel betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását. A politikus értékelése szerint a bojkottal nyomást lehet gyakorolni a multinacionális cégre.

kronika.ro


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »