Nem a saját lakás az igazán fontos cél az Y és a Z generációban

Talajvesztett generációnak nevezi a Deloitte Millennial Survey kutatása az Y és a Z generációt. Az 1983 és 1999 között születettek nagy része úgy érzi, hogy baj van: a válaszadók mindössze 26 százaléka számít hazájában a gazdasági teljesítmény javulására.

A kutatásban 42 országban 13 ezer, 1983 és 1994 között született, diplomás, teljes munkaidőben, a versenyszférában dolgozó munkavállalót, valamint 10 országban háromezer, 1995 és 1999 született, mostanában diplomát szerző, vagy még most is felsőoktatásban tanuló válaszadót kérdeztek meg.

Borúsabbnak látják az üzleti élet társadalomra gyakorolt hatását is. Míg tavaly a válaszadók 61 százaléka vélte a helyzetet pozitívnak, addig ma már csak 51 százalékuk.

Valamivel több mint harmaduk mondott már le egy termékről vagy szolgáltatásról azért, mert az azt kínáló céget társadalmi szempontból negatívnak értékelte, ugyanakkor a pozitív hatással bíró vállalatokkal a válaszadók 42 százaléka ápol aktív kapcsolatot.

Hírdetés

Hasonlóan fontos a társadalomra és helyi közösségre gyakorolt pozitív hatás a munkahely kiválasztásánál is, mivel azokhoz a munkáltatókhoz, akik befogadók, támogatják a sokszínűséget és ahol motiváló a környezet, sokkal hűségesebbek a fiatalok.

A korábbi generációk és a mostani fiatalok között a legnagyobb különbséget az életcélok jelentik: a hagyományos felnőttkori sikermércék – mint a gyerekvállalás, ingatlanvásárlás – egyáltalán nincsenek a prioritásaik között, vagy jóval későbbre halasztják azokat. Ehelyett inkább utaznának és bejárnák a világot (57 százalék), vagy a közösségüket segítenék (46 százalék).

Leginkább a klímaváltozás miatt aggódnak (29 százalék), és a munkanélküliséget (közel 20 százalék) is mindkét generáció a legfontosabb problémák között említi.

A millenniumi generáció 71 százaléka elégedett vagy nagyjából elégedett azzal, ahogy a közösségi médiát fogyasztja, de tudja, hogy összességében boldogabb és egészségesebb lenne, ha kevesebbet, vagy akár egyáltalán nem használná azt. Nagyon magas arányban, közel 80 százalékban pedig attól tartanak, hogy egyszer internetes csalók áldozatává válnak, illetve a vállalatok visszaélnek személyes adataikkal.

hvg.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »