Nekünk koronavírus kell?

Nekünk koronavírus kell?

A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések, bár szükségesek voltak, rendkívül nehéz helyzetbe hoztak sok szervezetet, vállalkozást, kulturális intézményt. Ezek közé tartozik a kassai Rovás és a MaJel Rovás Központ is. A helyzet ugyan nem volt egyszerű, összességében a kulturális központ megerősödve került ki a járványhelyzetből.

Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója felidézte, épp egy kiállítást nyitottak volna meg aznap, amikor bejelentették, hogy nem lehet tömegrendezvényeket tartani. A megnyitó elmaradt, a kulturális központ pedig bezárta kapuit, mint később kiderült, kilenc hétre. Még ennél is komolyabb hatása volt a járványnak az étteremre, amely nem sokkal korábban kezdte meg a működését a MaJel Rovás Központban.

Próbálkoztak ugyan ételkihordással, de mivel még nem nagyon tudtak az emberek az étteremről, nem került be a köztudatba, ez sem működött. Kénytelenek voltak elbocsátani a szakácsot, a konyhai segéderőt, a pincéreket.

Szabó Ottó, a Rovás elnöke hozzáteszi, nemcsak a koronavírus, hanem a klasszikus magyar–magyar ellentét is rombol.

– Az idén a KultMinor az éves kiállítótevékenységünkre nem adott egy fillért sem, saját berkeiken belül viszont egy-egy projektre akár százezreket sem restelltek leosztani. Tönkre akarták tenni az egyetlen magyar galériát Kassán? Kortárs művészeti társulás vagyunk, tagjaink között Kossuth- és Munkácsy-díjasok, egyetemisták és pályakezdő fiatalok, befutott művészek és diákok is vannak, egyszerűen képtelenség, hogy az alacsony színvonalra hivatkozva 12 kiállításunkat leminősítették. Érthetetlen és sértő! Pláne, hogy nem a többségi nemzet tesz keresztbe, hanem a „mi magyarjaink”. Az Irigység és az Önzés. Nehéz úgy létezni, ha ők a kuratórium… Végül is mit értek el vele? El nem felejtjük, az biztos, de ez is egy olyan csapás volt, amellyel pont az ellenkezőjét érték el, mint amit szerettek volna. A kiállításainkat megvalósítjuk, a leminősített művészek önerőből megvalósítják. Csak azért is, akkor is! – mondja elszántan a művész.

A nehézségek ellenére a Rovás kulturális téren igyekezett kapcsolatban maradni a közönséggel, az érdeklődőkkel, mégpedig – ahogy a koronavírus-járvány idején annyian mások is – az internet segítségével. Két virtuális kiállítást is megnyitottak, Kincses Margit magyarországi meseillusztrátorét és Botár László csíkszentkirályi képzőművészét, az utóbbival virtuális beszélgetést is folytattak, hogy az érdeklődők jobban megismerhessék a művészt, ha már személyesen nem tudott Kassára látogatni. Emellett a Rovás Facebook-oldalán rendszeresen különféle kérdéseket, témákat vetettek fel, hol arra ösztönözve az embereket, hogy kapcsolódjanak be a beszélgetésbe, vitába, hol egyszerűen csak arra kérve őket, osszák meg kedvenc műalkotásukat, könyvüket, idézetüket. Ezzel kicsit visszatértek a társulás kezdeteihez, hisz egykor az alkotócsoport a Rovart netújság köré csoportosult.

Az elmúlt nehéz időszak egyik hozadéka, hogy volt idő foglalkozni a társulás honlapjával, annak régóta tervezett megújításával. A jövőben a honlapon jobban elkülönül majd a RovArt netújság, a Rovás, a MaJel, a B!stRovás, a Rovás Akadémia és az eNRA – Nemzetközi Rovás Alkotóközösség, sőt, még egy e-shopot is terveznek.

A kényszerszünet alatt másra is jutott idő.

– Arra jó volt ez az egész, hogy stratégiákon, taktikákon gondolkodjunk, átgondoljuk a programjainkat, elgondolkozzunk azon, hogyan lehet leegyszerűsíteni az életet. Sok minden átértékelődött. A végén egészen pozitív lesz a lecsengése ennek az egész mizériának, ami az elején minket is kétségbe ejtett – mondja Szabó Ottó.

Hírdetés

A koronavírus-járvány kapcsán hozott intézkedések enyhítését, feloldását, a várva várt nyitást követően arra számítottak, az emberek óvatosak lesznek, csak kevesen merészkednek majd a kávézóba, étterembe. Ennek épp az ellenkezője történt. Ehhez talán hozzájárult az is, hogy a nyitás után röviddel a Gablyasz Band nyárnyitó koncertet adott, amire sokan elmentek.

– Az emberek nagyon felszabadultak voltak. Örültek, hogy végre kiszabadulhatnak a négy fal közül, ismerősökkel találkozhatnak – jegyzi meg Kovács Ágnes.

Szabó Ottó hozzáteszi, a bisztró felfelé ívelő tendenciát mutat.

– Érdekes volt, mert attól féltünk, hogy megnyitjuk, és tátongani fog az ürességtől, de nem ez a helyzet. Folyamatosan érkeznek az emberek, egyre többen. Nemcsak, hogy sikerül visszaállni a vírus előtti szintre, de még egy fokkal feljebb is léptünk – mondja.

A Rovás Alkotótábor általában három helyszínen zajlik a nyár folyamán, Csíkszentkirályban, Tihanyban és Kassán, az utóbbi helyszínt tavaly Debrőd váltotta fel. A csíkszentkirályi tábor az idén elmarad, pontosabban a virtuális térbe helyeződik át.

–Július első hetétől megszólítjuk azokat a művészeket, akik részt vettek volna a táborban. Van egy közös témánk, a nemzeti összetartozás. A résztvevők ebben a témában festenek majd négy képet a nyár folyamán, illetve a szobrászok egy plasztikát, szobrot készítenek. A képeket, reményeink szerint hetente, az alkotás folyamatát is bemutatva, feltöltjük majd a Rovás Akadémia Facebook-csoportjába. Remélem, hogy az év végén a táborok anyagát bemutató kiállításon ezek az alkotások is láthatók lesznek majd – mondja Szabó Ottó.

A tihanyi és a debrődi alkotótábort megrendezik, az előbbit augusztus 10-től 16-ig, az utóbbit augusztus 31-e és szeptember 6-a között.

Kovács Ágnes rámutat, az emberek a mai digitális világban már eleve elidegenedtek egymástól, nem érzik szükségét a napi személyes találkozásnak, telefonon és az interneten „tudják le” ezt, ami nem jó, s minderre még jobban ráerősített a vírus időszaka.

Szabó Ottó hozzáteszi, a Rovás a nehézségek ellenére megerősödve került ki a helyzetből.

– Volt egy probléma, amit meg kellett oldanunk, és maga a megoldás lett pozitív. Egyáltalán nem arról van szó, hogy milyen jó, hogy volt koronavírus, hanem inkább arról, hogy a probléma eleve egy kreatív dolog, ami arra ösztönöz, hogy megoldásokat keress. És mi megtaláltuk a megoldásokat – emeli ki hozzátéve, a kialakult helyzet segített döntéseket meghozni, rádöbbenni, lehet másképp is. – Kellett valami, ami felráz minket. Ahogy Ady mondja, nekünk Mohács kell! A Rovásnak pedig úgy tűnik, a koronavírus kellett!                                    


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »