A madarak, a hüllők és a kétéltűek kissé másképpen adják elő a nemi dimorfitás kérdését, a genetikai háttere is más, mint az emlősök esetén. Ilyen szempontból azok vannak a legkedvezőtlenebb helyzetben, akik vízben élnek, és nemi fejlődési irányuk könnyen befolyásolható, azaz a kétéltűek, azon belül is a gőték és a békák (mert a szalamandrák általában tiszta és csendes erdőkben élnek, és már sokkal előbb kipusztulnak, ha a környezetüket tönkreteszik). Számos hüllőfaj esetén az, hogy az utód milyen nemű lesz, egyszerűen a keltetési hőmérséklet dönti el, így nem meglepő, hogy a fészek alján a kislánykrokik, a tetején a kisfiúkrokik másznak elő. Nem nehéz belátni, hogy egy ennyire pengeélre rakott rendszer esetén könnyű belefosni a ventillátorba. Ha a környezet tele lesz szintetikus ösztrogénnel, a halak és a csúszómászók előbb reagálnak, mint az ember, és valamilyen szinten látványosabban. Ennek egy ismert példája a híres Apopka-tavi eset. A floridai tó aligátorainak 90%-a kipusztult 2010-re, mert a nyolcvanas évek óta folyamatosan csökkent az egyedszám. A tó vizébe nagy mennyiségben kerültek be a környező farmokról és a mocsarakban szúnyogirtásra használt tételekből (légi permetezésből) a DDT, és egy hozzá hasonló, nála ösztrogénszerű hatásában aktívabb vegyületből, a dicofolból, különösen, mert pár Trump-szerű redneck a rovarirtó-szeres göngyölegeket nemes egyszerűséggel a tóba dobta, illetve a tóparton ásta el, így lokálisan nagyon magas koncentráció jött létre. Az eredmény nem maradt el. A tóból és környező vizeiből 30 év alatt szépen módszeresen kihaltak a hím aligátorok, mondhatni, hímként már csak alig-aligátorok voltak. A boncolt hímek heréi fejletlenek, tesztoszteronszintjük harmadrésznyi volt a normálisnak. A krokodilok evolúciós újítása, hogy ők találták fel a hímvesszőt. Nos, nem az apoka-taviak, mert az ő mikorpéniszkéik legfeljebb röhögést váltottak ki a nőstény krokikból, ugyanis a párzás fizikailag is szinte kivitelezhetetlen volt azzal az aprósággal. A lányok se jártak jól: a magas ösztrogénhatás miatt a nőstények ösztrogénszintje kétszeres magasságot ért el, és tüszőik fejlődési zavarait (poliovuláló, többmagvas tüszők) találták, a tojások jó része nem kelt ki.
Az Apopka-tóban fejlődő nőstény aligátorok petefészkei – A, B és C poliovuláció; C és D többmagvas tüszősejtek (Forrás: Guilette és mtsai/EHP)
A legtöbb esetben azonban a kétéltűek kapnak a nemjóból. Számos internetes vagy elektronikus médiából hallhatja az ember, hogy jaj, kihalnak a békák, a „környezetszennyezéstől”, de azt nem részletezik, hogy konkrétan a környezetszennyezés mely tényezőjétől. Tény, hogy a brekik aranykora nem éppen korunkban van, számos globális járvány tizedeli őket, de az, mint minden betegség, nem lesz képes kipusztítani a békákat, ellenben a természetes vizek ösztrogénfelhalmozódása bizony, nekik főleg nem jó hír. A hormonmodulánsokra és a hormonokra a békák azért is érzékenyek, mert pár fajuk (pl. zöld varangy) kivételével kvázi folyton vízben vannak, kicsi (pete, ebihal) koruktól felnőttkorukig, így a halak mellett ők azok a gerincesek, akik a legtöbb vízben oldott hormonmodulánssal találkoznak. Ezen felül van genetikai oka is.
Azt minden, általános iskolát végzett ember elviekben tudja, hogy a férfiak XY nemi kromoszómát hordoznak, a nők XX-et, azaz két nemi kromoszómánk van a 44 testi mellett (az életképtelen YY-osok melletti XYY és XXY szindrómásokra és a többi kromoszóma-eltérésre most ne térjünk ki), és az utód nemét a férfi, pontosabban a sperma dönti el, mert a haploid ivarsejtben csak egy ivari kromoszóma van, ami vagy Y vagy X, a pete mindenképpen ikszes. Erre mondta egyszer boldogult Czeizel Endre, hogy sokan kértek tőle genetikusi tanácsot hogy lehetne fiú (vagy lány) utódot nemzeni, erre azt mondta Czeizel professzor, hogy a „fiúspermák” jobban bírják a savas közeget, a „lányok” a lúgosak, ezért a közösülés előtti célirányos hüvelyöblítés bejöhet a nemválasztáskor. ”Évente kapok egy ilyen (nagy) stóc levelet, melyben köszönik szépen, én vagyok a világ legjobb orvosa, hálásak, keresztelőbe hívnak, és egy ilyen (kicsi) stóc levelet, melyben azt javasolják, hogy inkább máskor menjek cipésznek” – írta e módszer kb. 75%-os hatásfokáról Endre bácsi.
Békagolyók. A „D” jelű képen kezeletlen (egészséges) karmosbéka heréi, az „E” jelű felvételen atrazinnal kezelt béka sorvadt heréi. (Forrás: Tyrone B. Hayes és munkatársai (2010))
Nos, azt viszont nem tanítják még középiskolában sem, hogy ez csak az emlősökre igaz. Az ősi hidasgyíkok és a krokodilok esetén nincs nemi kromoszóma (mint említettük), a kígyók és a madarak esetén a két ivari kromoszóma a hímeknél egyforma (ZZ) a nőstényeknél különböző (Zw) azaz a nemet a nőstény dönti el. A halak, kétéltűek, teknősbékák és gyíkok esetén egyaránt lehet X/Y, Z/w vagy TSD rendszer, de XY nemi kromoszómák esetén is nagyon könnyen következik be kromoszómarendellenesség, mert általában magas a kétéltűek mutációs aránya. Viszont a Z/w rendszer sérülékenyebb, mert a nőstényeknél van az érzékenyebb (eltérő) kromoszóma, és a nőstény ivari ciklusa mindig bonyolultabb. Könnyebb megkeverni, de természetesen az ösztrogén esetükben is inkább és főleg a hímeket teszi tönkre.
Tyrone Hayes nevű amerikai kutató figyelt fel rá vagy húsz éve, hogy redneckéket számos közép-nyugati faluban vörösebb nyakúvá marják a szúnyogok. Gondoltak rá, hogy esetleg vékony ózon, magas UV sugárzás, ezért pirosodnak ki még a négerek is, vagy nem permeteznek eleget, majd rájött: nincs elég béka, aki megfalja szúnyoglárvákat! Tehát nem nem permeteznek eleget, hanem éppen, hogy túl sokat, a bűnös pedig az atrazin nevű gyomirtó, ami nálunk is kedvelt anyag, és a kukoricaföldökön úgy szórják, mint bolond pék a lisztet. A kukoricatermesztő körzetek pocsolyáiban a békák tömegesen lesznek hermafroditák, a fiúbékák üzemképtelenek. A hím békapetét atrazinnal kezelve azt tapasztalták, hogy a kezelt békák tesztoszterontermelése lecsökkent, gégeméretük nőstényekre jellemzővé zsugorodott, heréik fejlődése visszamaradt, spermiumtermelésük lecsökkent, de ezen spermák megtermékenyítő képessége is alacsony volt, párzási viselkedésük nőstényekre jellemzővé vált, pároztak is normális hímekkel….ezek a „hímek” sőt kevés, ám életképes petét is raktak. Aztán más kérdés, hogy mi kel ki ezekből a petékből.
A karmosbékák ilyen vizsgálatában leginkább nem is a végeredmény volt megdöbbentő, hanem az, hogy mennyi atrazin kellett ehhez: rohadt kevés! Alacsonyabb koncentráció kellett ehhez a vízben, mint amennyit az USA szabályzása maradványértékként a kukoricában megenged. Magyarán szólva, azzal az atrazinmennyiséggel nyugodtan lehet etetni az embereket, melyektől a hím karmosbékák 80%-a b.zi lesz. Úgy kell nekik, minek mentek oda, ahogy egy vén kecskebéka mondta, mással kapcsolatban.
Az atrazint nem sokkal később Európában betiltották, de az USA-ban „természetesen” nem (a környezetvédelem ott valamiféle kommunista mesterkedésnek számít, Trump bátyó szerint meg pláne). Kár, hogy háromszáz hozzá hasonló szerkezetű anyagot meg nem.
Atrazin-kezelt nőstény jelleget viselő hím (ZZ nemi kromoszómás) karmosbéka kezeletlen (ép) hímmel párzik. Ez nem 18+-os fotó. Pedig lehetne… (Forrás: Tyrone B. Hayes és munkatársai (2010))
Annyit azért Hayes doktor elért, hogy legalább a környezetvédelmi/környezetbiológiai/toxikológiai szakma figyelmét sikerült ráirányítani a természetes vizek hormonmodulánsokkal, környezeti ösztrogénekkel való szennyezésének fontosságára.
A halak esetén az ösztrogének szerepe annyiban kifejezett, hogy a szélesebb közönség előtt nem ismert, hogy a halak számos faja felnőtt korban képes nemváltásra. Akvaristák tudják, hogy a pontylazacok és a fogaspontyok több faja csinálja ezt. Ha csupa nőstény mollit (Poecilia sphenops) zárunk össze egy akváriumba, a legnagyobb termetű nőstények pár héten belül hímmé alakulnak. Ebben is verik a feministákat, ők nem bírják leszboszi lubickolást. Viszont ez ezüstkárász (Carassius auratus gibelio) elterjedése nyugati határán, így Magyarországon is un. Gyogenezissel szaporodik, azaz gyakorlatilag a hím kárászoknak nincs szerepe a szaporodásban. A ribanc ezüstkárászok más pontyfélékkel – értelemszerűen főleg ponttyal -ívnak, a pontysperma indítja meg az ikrák barázdálódását, de a hímek génkészlete nem öröklődik, a faj nem lesz hibrid (a ponty képes átkereszteződni a kárásszal és az aranyhallal is, ami tulajdonképpen szintén kárász). Magyarországon hím ezüstkárászt alig alig lehet találni, a hímek kétnyaras korukban nősténnyé alakulnak. Mivel minden ezüstkárász ikrás, nem csak az állomány fele, ontják az ikrát, nem csodálható, hogy az ezüstkárász már szinte teljesen kiszorította az őshonos széles kárászt, utóbbi csak pontymentes vizekben maradna meg, ha lenne olyan. Az ezüstkárászt az ötvenes években importálták Bulgáriából, de az előtt is elfordult szórványfajként, mert folyamatosan terjedt (és terjed most is) főleg a Duna vízrendszerének holtágaiban. Robbanásszerű szaporodása a hetvenes évek vége óta tart, bizonyára véletlen, hogy mióta a környezeti ösztrogének mennyisége durván megnőtt, egy ilyen speciális szaporodásbiológiájú faj azt meglovagolta, és kiszorította az őshonos fajt az ökológiai fülkéből.
A madarak sem védtelenek az ösztrogénhatásokkal szemben, és a legtöbb problémát ezen a területen – milyen meglepő! – a vizimadarak mutatják. Azaz azok, akik vízben élő szervezetekkel táplálkoznak, és sok időt töltenek vízben, azaz sok, vízben oldott környezeti ösztrogénnek vannak kitéve. A feminista és a liberális világsajtót oda-vissza járják a történetek a „meleg” pingvinekről és sirályokról, ahol két azonos nemű egyed áll össze, és próbál költeni: lám, a homoszexuális viselkedés jaj, de természetes, legyünk hát szivárvány-toleránsok, mert a pingvinek is!
Azt már nem teszik hozzá, hogy természetesen ezen „párok” tojásai terméketlenek, ha esetleg egy azonos nemű madárral összeálló madár „bepárzik” egy ellenkező neművel, hormonmoduláns-terheltsége miatt az állat akkor is nagyobb részt terméketlen tojásokat rak. A hóbalták (Eudocimus albus) esetén vizsgáltak azonos nemű költőpárokat, és ezekben az állatokban igen magas metil-higany koncentrációt találtak, (lásd: minamata-kór) amely a tengeri táplálkozás következménye, és a metil-higany is hormonmoduláns.
A féktelen homoszexualitás-népszerűsítés, azt a tényt, hogy egészséges vadállatoknál soha senki nem figyelt meg valódi homoszexualitást (rituális párzás, alávetési gesztusnál számos csoportban élő állatnál előfordul a domináns és az alávetett hímek között), csak mérgezett, a gátlástalan emberi környezetrombolás miatt sérült (elsősorban tengeri,vízi) állatok és túltenyésztett, túlspecializált, genetikailag sérült háziállatok között, természetesen „elfelejti” közölni. Nem lenne megfelelő propagandaértéke.
A madarak másik ösztrogén-hatású gyilkosa a DDT, amely a vizimadarak mellett főleg a táplálkozási lánc csúcsán álló ragadozó madarakat sújtja, hiszen szervezetükben dúsul fel legjobban a méreg. A DDT közép-Európából 40 éve majdnem kiirtotta a réti-, és a szirti sast, illetve a sólymokat, de az ölyvek állományát is alaposan visszavetette. A DDT hatására a kalcium-anyagcsere összeomlása miatt a madarak tojáshéja annyira vékony, hogy költéskor összeroppannak. A vizsgálatok szerint azonban az ilyen, kikölthetetlen tojásokból sem kelt volna ki egészséges fióka, az embriók ivarszervei zavart fejlődésűek voltak. Egyébként a DDT kevéssé ösztrogénhatású, de metabolitja, a belőle keletkező diklór-difelnil-diklóretilén (DDE) annál inkább az, mint mutattak rá amerikai kutatók már 1996-ban. Egyik példája annak, mikor a szervezet „elrontja” a méregtelenítést, és mérgezőbbet csinál abból, mint ami volt, és a májsejtek széttárják a karjukat, ami nincs nekik, mint Djatlov elvtárs a csernobili vezérlőteremben „hát én ezt nem hittem volna”. A DDT eléggé lassan bomlik, és hiába van használaton kívül évtizedek óta, mégis ott van mindannyiunkban. Mondhatnám, hogy nem csoda, hogyha Brazília és Mexikó szúnyogirtásra még 1992-ben is használták. Nem sok sikerrel. Egy volt Hajdú-Bihar megyei munakvédelmi felügyelő mondta, hogy még 2000 után is találtak Magyarországon brutális DDT tartalmú kukoricát. Nem permetezték DDT-vel, csak éppen egy olyan padláson szárították, ahol a padlódeszkák szú ellen DDT-vel voltak kezelve sok-sok éve. És mivel a szú nem is esik beléjük, még jó sokáig nem is lesznek kicserélve.
Bezzeg a lindán! A hexaklór-ciklohexán, amit HCH-nak is rövidítenek, de lindán, sőt, Magyarországon Hungária néven is forgalmaztak közvetlenül smemiféle ösztrogénhatást nem mutat. Persze, gondolhatjuk, hogy a környezetnek nem használ , ha poliklórozott vegyületekkel öntjük telel a bolygónkat, de ennek ellenére a HCH még jelenleg sincs betiltva, vetőmagcsávázószerként alkalmazzák. Sajnálatos módon azért ő is belenyúl a hormonrendszerbe, és a magevő madarak nagyon nem örülnek neki, ahol alkalmazásban van, bár persze, lehetnének egy kicsit fegyelmezettebbek, és nem kéne kilopikálni a földből a vetőbúzát. Aki ugyanis megteszi, az alacsonyabb kelési százalékkal és fejletlen ivarszervű, terméketlen fiókákkal fizet. A fürjeket nagyon ritkítja (közép-Európa szerte), de a pacsirták állománya is folyamatosan csökken. Úgy látszik, ha már a fecskéket majdnem kiirtottuk, és elöntött minket a szúnyog meg a légy, akkor a többi madárra sincs szükség. Fecske helyett „működik” a kémiai szúnyogirtás, amely a pókoktól a méhekig minden hasznos ízeltlábút kiirt, csak a szúnyogok nem foglalkoznak vele, mert az illetékesek képtelenek felfogni, hogy a szúnyogpopulációt a pangóvizek megszüntetésével és a természetes vizek ép ökoszisztémájával (mondom magyarul: kéne béka) lehet kordában tartani, mert a felnőtt szúnyogok irtása egyszerűen nem eredményes.
Összességében ma már finoman szólva is sokasodó jelek mutatják, hogy a környezeti hormonmodulánsok jelenléte annyira erőteljes, hogy – a környezetpusztítás és éghajlat változtatás többi elemével együtt – küszöbére érkezett bioszféránk összeomlása. Az átlagember ez két dolog miatt nem látja. Először is azért, mert a természettől elidegenedett városi átlagember jószerivel semmit sem lát a természeti valóból, egyrészt, mert ki se megy a betondzsungelből, másrészt meg nem tudja, mit is kellene látnia, hiszen tudatlan. Másrészt pedig, mivel a teremtői bölcsesség nagyon jól működő és elképesztően bonyolult, visszacsatolások és védelmi mechanizmusok tömegével ellátott élő és élettelen világegyetemet pakolt össze, annak elképesztő védelmi-, és pufferkapacitásai vannak, és ezek a kártevő ember disznóságit az utolsó utáni pillanatig kivédeni igyekeznek. A jelek nem látványosak. Ha azonban ezek a puffermechanizmusok kimerülnek, a kataklizma elképesztően gyorsan következik be, mert a védőmechanizmusok kimerülése ördögi köröket, önmagukat erősítő pozitív visszacsatolásokat indít el. Sajnos, úgy tűnik jelenleg, hogy bolygónk ökoszisztémájának egyetlen lehetősége, hogy magunkat gyorsabban irtjuk ki, mint környezetünket.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
