Karády Katalin lelkesen állt színészi tanulmányaihoz, azonban rövidesen elvesztette reményét, hogy befutott színésznő legyen. Úgy gondolta, hogy nincsenek meg a kellő kapcsolatai és ismeretsége ahhoz, hogy színházba tudjon elhelyezkedni – valamint Karády személyétől messze állt az, hogy másokat félrelökve küzdjön a bejutásért.
Az első magyar filmsztárként emlegetett Karády Katalinnak rögös utat kellett bejárnia álmai eléréséhez. A Viharos Tavasz című filmmel berobbant a köztudatba, kígyózó sorokban álltak az emberek, hogy Karádyt a filmvásznon láthassák. A Horthy-korszak ünnepelt színészeként viszont az új rendszer nem tűrte meg.
Karády, a díva
1910. december 8-án született, Kanczler Katalin Mária néven, egy munkáscsalád hetedik és egyben legfiatalabb gyermekeként. Édesapja cipész volt, sokat dolgozott, ám így is szegénységben éltek, apja szigora nem csak fizikailag, de szellemileg is gátat szabott a családnak. Karády Katalin saját szavaival emlékezett vissza gyermekkorára: „így éltünk Kőbányán a szigorú családi törvények bilincsei között; folyton rettegve és reszketve a sok „tilos” és „nem szabad” miatt. Tilos volt az újságolvasás és nem volt szabad színházba vagy moziba járni”.
1940-es képeslapon
Amikor lehetősége adódott arra, hogy öt éven át a Nemzetközi Vöröskereszt akciója során Nyugat-Európában tartózkodjon, sok élményt szerzett, idegennyelvet tanult, és előszőr tapasztalhatta meg a szabadságot. Először Svájcban élt, azután Hollandiában, majd visszatért hazájába.
Az iskolai ünnepségeken gyakran szavalt, amely első lépése volt a színészet irányában. Már iskolásként eldöntötte, hogy színésznő lesz, de a későbbiekben kereskedelmi iskolába iratkozott be. Húsz éves sem volt, amikor hozzáment Vargha Rezsőhöz, adóhivatali főtiszthez, aki több évtizeddel idősebb volt nála. Nem volt jó a kapcsolatuk, és csupán három évig tartott a házasság. Karády Katalin ebben az időben tett komolyabb lépéseket a színészet felé, de sokáig nem látott reményt a befutásra. Később, Csathóné Aczél Ilona tanításának köszönhetően, széleskörű tudást elsajátítva felvételt nyert a Vígszínházba.
Az igazi sikert azonban mégsem a színházak, hanem a filmek hozták meg Karády Katalin számára. Az 1940-es években komorabb hangulatú melodrámák által uralt filmipar Karády Katalinhoz, megbabonázó szépségéhez és búgó hangjához tökéletesen illett. Gyakori filmes-partnerével, Jávor Pállal jó barátságot ápolt, nem véletlen, hogy a nézők szerették azt gondolni, hogy a valóságban is egy párt alkotnak.
A felejthetetlen színésznő
Sosem politizált, viszont a II. világháború idején nem engedelmeskedett az intésnek, miszerint zsidó kapcsolatait meg kellett volna szűntetnie. Karády Katalin később így fogalmazott erről az esetről: „nálam csak ember létezik. Jó vagy rossz”. 1944 tavaszán a Gestapo filmforgatásról hurcolta el. Börtönbe került, ahol három hónapon át fogva tartották, fizikailag bántalmazták, majd végül kiengedték. Amikor a zsidók élete veszélybe került, a bújtatásukban segédkezett, illetve 1944 telén mintegy húsz gyermeket mentett meg a biztos haláltól, akiket ezután a pincében bújtatott el.
Színészek-Újságírók Rangadó (SZÚR), 1983. (Adományozó: Magyar Rendőr)
A korábban pályája csúcsán lévő színésznőt 1945-től fokozatosan kezdte el kitaszítani az új vezetés. Egy ideig tűrt, de a sorozatos cikkezések, például, hogy külföldi karrierre készült, ami nem volt igaz, és a színpadon való kifütyülése Karády számára is egyértelművé tették, hogy nincs maradása az országban. Elsőre Ausztriában tartózkodott rövid ideig, de nem kapott munkát. Karády Katalin Brazíliába repült, ahol tizenhat évig élt, végül pedig az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, ahol Frank Irmával kalapszalont működtettek. 1990-ben hunyt el New Yorkban.
Az 1970-es években visszatért a magyar köztudatba, miután realizálták, hogy Karádyért még mindig rajonganak az emberek, újból vetíteni kezdték filmjeit – és azóta is tart az úgynevezett „Karády-reneszánsz”.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
