Nehezedik a felvidéki magyarok élete

Nehezedik a felvidéki magyarok élete

Persze nem csak az övék, de ennyi részrehajlás engedtessék meg nekünk, hogy elsősorban ők vannak fókuszpontunkban akkor, ha valamely negatív intézkedést hoznak Szlovákiában. Márpedig most megint ez történt, ahogy azt sokan gondolták, sajnos, a koronavírus-őrület még nem ért véget. És új erőre kap?

Azoknak, akik nincsenek beoltva, péntek reggel 6-tól külföldről való visszatérést követően 14 napos karanténba kell vonulniuk, ezt viszont az ötödik napon elvégzett negatív RT-PCR-teszttel meg lehet szakítani, és vannak bizonyos kivételek is, olvashatjuk a hírekben, ilyen intézkedéseket vezetett be Szlovákia. Sőt, a karantén az egy háztartásban élő azon személyekre is vonatkozik, akik nem jártak külföldön, és akárcsak a gyerekek esetében, számukra is akkor ér véget a karantén, amikor a háztartás többi tagjának. De arról is szó esett, hogy a kisebb határátkelőket lezárják majd, így az, aki munka miatt ingázik, és még be is van oltva, hatalmas kerülőre lesz kényszerítve, magyarul az ő élete is teljesen feleslegesen lesz megnehezítve!

Érthető okokból ez sokak ellenérzését kiváltotta, és most már nem maradtak el a tiltakozó megmozdulások sem.

Információink szerint megközelítőleg 60-70 fős tömeg gyűlt össze a komáromi Erzsébet hídnál, ezzel mindkét irányból blokkolva a forgalmat. Ennek következtében nagyobb torlódások alakultak ki, de számos autós egy idő után visszafordult és a Monostori híd felé vette az irányt – írja a parameter.sk.

Megmozdulásukkal azt akarják elérni, hogy az emberek szabadon közlekedhessenek a határon, és ne kényszerítsék őket az oltásra. Emellett az ellen is tiltakoznak, hogy az ingázókat ne kényszerítsék hetente PCR-tesztelésre – emelik ki.

Hírdetés

Tüntetés Párkányban (Esztergom túlpartja), érdekességképpen említsük meg, kétnyelvű táblákat látunk, illetőleg a szlovák himnusz mellett elhangzik a magyar (12:45-től) is.

Mi pedig úgy értesültünk, az esztergomi Suzuki-gyár a pénteki napon gyakorlatilag leállt, nem tudott elindulni a gyártás, s nem nehéz kitalálni, mi ennek az oka. Az ingázók nem tudták átlépni a gúnyhatárt, köztük nyilvánvalóan számos magyar, ezért megfelelő létszám híján a munka nem tudott elkezdődni.

Több kérdés fogalmazódik meg az emberben. Az első és legfontosabb úgy hangzik: meddig még? Mert úgy tűnik, nyár ide vagy oda, bár a korlátozások jelentős részét feloldották (legalábbis nálunk), ettől függetlenül egyáltalán nem úgy látszik, hogy az oltások ellenére (amelyről korábban azt kommunikálták, véget vet a járványnak) abba az irányba haladnánk, hogy kijelenthessük, többet nem lesznek korlátozások, lezárások.

A nyár közepén ez a szlovák intézkedés már baljós előjeleket vetít előre, mi várhat ránk is…

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »