„Nehezebb üldözöttnek lenni, mint üldözőnek” – hamarosan újra versenyez Gulyás Michelle

„Nehezebb üldözöttnek lenni, mint üldözőnek” – hamarosan újra versenyez Gulyás Michelle

Az UTE olimpiai bajnok öttusázója februárban, az idénynyitó kairói világkupán kezdi újra a versenyzést. Gulyás Michelle az InfoRádióban elmondta: az akadályverseny bevezetésével várhatóan teljesen megváltoznak az erőviszonyok, de megpróbál alkalmazkodni a helyzethez. Arról is beszélt, hogy miben szeretne még fejlődni.

A nemzetközi szövetség novemberi, rijádi kongresszusán a párizsi olimpián aranyérmes Gulyás Michelle-t választották az év női öttusázójának. Az UTE sportolója az elmúlt hónapokban sok időt szánt a sportág népszerűsítésére, és meglátása szerint azzal, hogy a lovaglás helyett új számként bevezették az akadálypályát, játékos jellege lett az öttusának, így pedig van remény arra, hogy sok fiatal kedvet kap hozzá. Gulyás Michelle az InfoRádió Ötkarika című magazinműsorában elmondta: felfordult az élete a párizsi olimpia után, rengeteg megkeresést kap, és igyekszik eleget tenni minden olyan meghívásnak vagy felkérésnek, amivel tehet szeretett sportága jövőjéért.

Az olimpiai bajnok hozzátette: szeretné, ha minél több fiatal felfedezné a megreformált öttusát, és

feladatként tekint arra, hogy az akadályversenyt is megismertesse minél többekkel.

Ennek érdekében az utóbbi időben a sportágat népszerűsítő programokon vett részt, amelyek megítélése szerint sikeresek voltak.

Már négy hónap eltelt az olimpia óta, de természetesen továbbra is jó szívvel gondol vissza a párizsi szereplésére. Mint fogalmazott, nagyon izgult a francia fővárosban, de érezte, hogy az ő versenye lesz, és végül így is lett, világcsúccsal lett aranyérmes. Visszaemlékezve az ötkarikás játékokra, azt mondta, minden számban kihozta magából a maximumot, de véleménye szerint ez nem valósulhatott volna meg, ha nem készítik fel őt ilyen jól a szakmai stáb tagjai. Felidézte, hogy sok negatív dolog érte az olimpia előtt, hiszen hetekig kérdéses volt, hogy egyáltalán ott lehet-e Párizsban, de össze tudta szedni magát, és fókuszáltan tudott versenyezni a francia fővárosban.

Hírdetés

„Sok összetevője volt annak, hogy ennyire jól tudtam megélni a versenyt, azt pedig semmi sem überelheti, hogy végül én állhattam fel a dobogó legfelső fokára, és nekem szólt a magyar himnusz” – tette hozzá Gulyás Michelle.

Mint mondta, jól mennek neki jelenleg az edzések, ami eléggé meglepte.

Azt gondolta, nehéz lesz az újrakezdés, még az is átfutott a fején, hogy olimpiai bajnokként céltalanul kezd el bolyongani.

Ezzel szemben nagyon motiváltnak érzi magát, sőt még nagyobb energiával vetette bele magát az edzésekbe, mint korábban. Úgy érzi, a nehézségeken való átlendülés és a párizsi élmények még erősebbé tették, és azóta még jobban szereti az öttusát.

Gulyás Michelle hozzátette: azzal, hogy a lovaglást felváltotta az akadályverseny, elképzelhető, hogy színesebbé válnak az edzések.

„Azt gondolom, nehezebb üldözöttnek lenni, mint üldözőnek, úgyhogy most egy új kihívás vár rám” – jegyezte meg az olimpiai bajnok.

Az UTE öttusázója februárban, az idénynyitó kairói világkupán tér vissza. Ez lesz az első éles nemzetközi verseny, amelyen ki lehet próbálni az új számot. Reméli, hogy jövőre teljes mértékben elsajátítja az akadálypályán való versenyzést, és ott tud maradni a világ legjobbjai között. Nem titkolta, hogy a fizikai számokban még szeretne fejlődni. A mostani alapozást is ennek megfelelően végzi, jelenleg a futás van a fókuszban. „Az új szám bevezetésével várhatóan teljesen megváltoznak az erőviszonyok a versenyeken, próbálok ehhez alkalmazkodni” – összegzett az olimpiai bajnok.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »