Nehéz feladat előtt (Női kosárlabda, Európa-kupa)

Nehéz feladat előtt (Női kosárlabda, Európa-kupa)

A csoport- és a playoff-kört is hibátlan mérleggel teljesítő Sepsi-SIC csapata ma 21 órától Lyonban vendégeskedik, ahol a női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntő odavágóján a helyi LDLC ASVEL Féminin együttesével néz farkasszemet. A végső sikerre is esélyes franciákat tartják a párharc favoritjának, ám a sorozat legjobb lepattanózó csapataként a zöld-fehéreknek is van beleszólásuk abba, hogy ki is lesz a győztes.

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC eddig mind a nyolc mérkőzését megnyerte a második számú európai kupasorozatban, míg az erős játékoskerettel rendelkező LDLC ASVEL Féminin hatszor nyert és kétszer vereséget szenvedett. Ennek tükrében nem lehetetlen legyőzni őket, hiszen az Európa-kupa csoportkörében a szintén francia Basket Lattes Montpellier Agglomération kétszer is jobbnak bizonyult náluk. A lyoni alakulat az előző idényben ezüstérmet szerzett a francia bajnokságban, az Európa-kupában pedig a negyeddöntőben búcsúzott. A francia Gabby Williams fémjelezte együttes 2019-ben bajnok volt, 2020-ban Szuperkupát nyert és korábban két idényben is az Euroligában szerepelt.

Hírdetés

A zöld-fehérek bolgár válogatott játékosa, Boriszlava Hrisztova úgy véli, hogy egy nagyon jó lyoni csapattal néznek szembe, amely a francia bajnokság megnyerésére is esélyes. „Játékoskeretükben több francia válogatott kosaras is van, és ezért úgy gondolom, hogy mindkét együttes számára nagy harc lesz ez a meccs. A legutóbbi Európa-kupa-mérkőzésünk óta készülünk erre a találkozóra, s bizakodunk abban, hogy sikerül egy jó meccset játszanunk egy jó csapat ellen. Nehéz lesz jól teljesíteni Lyonban, de nekünk jól kell védekeznünk, erősnek kell lennünk támadásban, figyelnünk kell a lepattanókra, és ha ez mind megvan, akkor bármi lehet” – tette hozzá Hrisztova.

„Az Európa-kupában eddig nagyon jó munkát végeztük, ezért büszke vagyok a csapatomra, és úgy hiszem, szerencsések vagyunk, hogy a nyolcaddöntőben olyan együttessel játszhatunk, mint a Lyon. Remélem, jó taktikával és a részletekre való odafigyeléssel felvehetjük velük a harcot. Tiszteljük őket, viszont magunkat is. A sorozat ezen szakaszában minden együttes képes nagyot alkotni, és én bízom a csapatomban. Hiszem, hogy a lányok motiváltak, és azt is, hogy a legjobbjukat nyújtják majd az első, valamint a jövő heti második mérkőzésen” – nyilatkozta Zoran Mikes, a zöld-fehérek vezetőedzője. (tibodi)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »