Néhány megyében enyhülnek a száj- és körömfájás miatt érvényben lévő intézkedések Mészáros Richárd2025. 05. 11., v – 15:44
Május 12-től, hétfőtől engedélyezetté válik a száj- és körömfájásra fogékony állatok külföldről történő behozatala Trencsén, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes és Kassa megye állattartó gazdaságaiba. Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megyében azonban továbbra is érvényben maradnak a járvány megfékezésére irányuló szigorú intézkedések – tájékoztatott a földművelési minisztérium vasárnap.
Amint arról korábban beszámoltunk, az intézkedések enyhítésének köszönhetően hétfőn a bajmóci (Bojnice) állatkert is megnyílik a látogatók előtt. A kézfertőtlenítés azonban továbbra is elengedhetetlen a látogatók számára, az állatok etetése és érintése pedig tilos marad.
Kapcsolódó cikkünk
A bajmóci (Bojnice) állatkert május 12-én, hétfőn ismét megnyílik a látogatók előtt – közölte az intézmény vasárnap a közösségi oldalán.
A nyitásra a száj- és körömfájás elleni új, szigorított biológiai biztonsági előírások betartása mellett kerülhet sor. A Martin Chudý országos főállatorvos által elrendelt intézkedések lehetővé teszik az állatkertek újranyitását az ország több régiójában, míg a korlátozás továbbra is érvényben marad Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megyében – közölte a földművelési minisztérium.
A bajmóci állatkert március 21. óta tartott zárva a Szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Felügyelet döntése alapján. A bezárást megelőző jelleggel rendelték el, hogy megakadályozzák a száj- és körömfájás terjedését.
A minisztérium tájékoztatása szerint május 12-től új szabályozás lép életbe, amely lehetővé teszi a fertőzésre fogékony állatok importját és az állatkertek újranyitását Trencsén, Zsolna, Besztercebánya, Kassa és Eperjes megyében. Az új szabályok nem vonatkoznak Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megyére, ahol továbbra is érvényben maradnak a korlátozások.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »