Lázár János – akkor, amikor Budapestnek emlékeznie kellett volna a 100 évvel ezelőtt történt győzelemre –, Kenderesen megkoszorúzta Horthy Miklós kormányzó úr sírját.
Méltó megemlékezés egy nagy politikusról, egy magyarról, aki a lehetetlent is megpróbálta a haza és a nemzet érdekében, végül az árulás vetett véget a háborúból való kilépési szándék közzététele után.
Mert árulók mindig voltak és vannak közöttünk!
Azonban van Lázár János… vannak Lázár Jánosok is, aki és akik méltók a “magyar politikus” névre.
S mert a kommunista és liberális történelemoktatás jól a fejekbe verte a Horthy-ellenes képzetet, s a történelem újraértékelését is megzavarták a szobrainkat tiltó rettegők, mi magyarok nem vagyunk képesek emlékezni olyan eseményekről, amelyek ma irányt és világosságot mutatnának, jelentenének.
Igen!
Száz éve, hogy a Magyar Nemzet megszabadult egy gyilkos és ocsmány diktatúrától, amely nemzetünk szégyenfoltjai között az egyik legvéresebb. Nem emlékeztünk meg Horthy Miklós budapesti bevonulásáról, amely drámai 133 napot zárt le, s amely máig undort kelt a magyar emberekben. Hiszen egy idegen hatalmat kiszolgáló, a magyar nemzetet és a kereszténységet üldöző söpredék igyekezett a „múltat végképp eltörölni”.
A történelem azonban ismétlődik, s ha mi lehajtott fejjel és süketen, vakon járunk a história számunkra mindig ugyanazon politikai magatartásunk miatt göröngyössé váló útján, akkor a magunk sorsát tesszük elviselhetetlenné, a magunk jövője lesz bizonytalan.
Ez történik ma is. Ünneplünk, mert stadiont avatunk… igaz, valóban ünnep és valóban nagy teljesítmény az is. Másnap viszont hallgatunk, mert nem illik erről az igazán dicső napról megemlékeznünk állami szinten.
Néhány százan ugyan emlékeztek, s Lázár János, hazánk egyik kiváló politikusa koszorúzott. A nemzet nevében is… mindazok nevében, akik velem együtt ma ismét szomorúan konstatálják, hogy valami hibádzik. Valami nem az, amire vártunk és váruk.
S úgy tűnik, ez már így is marad. Meghazudtolt történelem, nagyjaink semmibevétele, a nemzet lelkének és érzésvilágának elfojtása.
Történelemkönyveink üresek, s a Szózat nem hangzik el, mert a fiatalok nem is tudják… sem énekelni, sem szavalni… de „új himnusznak” nevezzük, hogy mi „egy vérből valók vagyunk”…
Felmerül bennem a szomorú, de inkább elkeserítő kérdés: mit akarunk, mivé leszünk így?
Mitől maradnánk meg, ha mindig, minden alkalommal, amikor ünnepelhetnénk, emlékezhetnénk, szobrot állíthatnánk vagy kiállhatnánk igazunk mellett, inkább mélyen hallgatunk. Mert így illik ebben a nagy magyar „demokráciában”.
Ebben a züllött európai demokráciában… ebben a számunkra is végzetes “demokratikus” konstellációban.
P. Zadravecz Istvánt Idézem ezen a napon, amikor ünnepelnünk és emlékeznünk kellett volna, de nem tettük, mert gyávák és meghunyászkodók vagyunk:
„(…) Politizálásom csak egy kérdés mindahhoz, ki a Hazám sorsát kezében tartja. Szereted-e ezt a magyar göröngyöt? Akarod-e, hogy legyen Magyarország? Akarod-e, hogy a Kárpátok szegélyezzék? Küzdesz-e azért, hogy e szabad Hazában szabad nép imádhassa a magyarok Istenét?!
Ez az egyetlen kérdésem a politikusokhoz. És ha kielégítő, igenlő feleletet kapok, akkor lelkem törekvésével, mindenével melléjük állok. Munkatársuk leszek a szabad édes Haza szabad munkásának, szabad boldogulása érdekében.
Ez az én politikám!”
Stoffán György
The post Néhány kérdés Horthy-ügyben – Miért “csak” Lázár János? A kétharmados kormány miért nem? appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
