Negyvenöt évesen visszavonult Buffon

A minden idők egyik legjobb futballkapusának tartott Gianluigi Buffon szerdán bejelentette a visszavonulását.

Ez van, srácok! Mindent megadtatok nekem és én is mindent megadtam nektek. Együtt csináltuk” – írta közösségi oldalán a 45 éves hálóőr. Buffon a Parmában kezdte profi pályafutását, majd karrierje jelentős részében, 18 éven át a Juventust szolgálta, amellyel tíz olasz bajnoki címet gyűjtött be. A torinói klubot még akkor sem hagyta el, amikor a másodosztályba száműzték. Az egyetlen nagy trófea, amelyet sosem tudott megszerezni, a Bajnokok Ligája serlege: 2003-ban az AC Milantól, 2015-ben a Barcelonától, 2017-ben pedig a Real Madridtól kapott ki a Juventus a fináléban.

Hírdetés

Buffon végül 2018-ban igazolt a Paris Saint-Germain csapatához, majd egy évvel később visszatért a Zebrákhoz, de már Wojciech Szczesny cseréje volt. Pályafutása utolsó állomásaként pedig 2021-ben visszatért nevelőegyesületéhez, a másodosztályú Parmához, ahol további egy évre volt még érvényes szerződése. Ő volt az első kapus, akit a Serie A legjobbjának választották, 12-szer pedig az olasz élvonal legjobb hálóőre lett.

A legendás kapus 176 alkalommal védte az olasz válogatott hálóját, amivel csúcstartó hazájában. Legnagyobb sikerét is a Squadra Azzurrával érte el, amikor 2006-ban világbajnok lett: a németországi tornán mindössze két gólt kapott, egy öngólt a csoportkörben, a fináléban pedig büntetőből Zinedine Zidane vette be a kapuját. Az olaszok 2006-os világbajnok nemzeti együtteséből Buffon vonult vissza utolsóként. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »