Negyvenöt esztendeje, 1976. október 7-én mutatták be Sánta Ferenc azonos című regényének filmadaptációját, Az ötödik pecsét című alkotást. Fábri Zoltán filmjét azóta is a legsikerültebb magyar mozgóképek között tartják számon.
A néző a rendkívül párbeszédcentrikus film első negyven percében Béla kolléga (Bencze Ferenc) füstös kocsmájában van összezárva az Őze Lajos alakította Gyurica Miklós órás kisiparossal, a Márkus László által megformált Király László könyvügynökkel, Horváth Sándor karakterével, Kovács János asztalos kisiparossal, valamint azzal a Keszei Károly nevű művészi fényképésszel, akit Dégi István alakít. Történik mindez a nyilas rémuralom idején a második világháború alatt.
Az asztaltársaság mégis eltávolodik a konkrét történelmi valóságtól. Amint azt Mátyás Péter filmesztéta megfogalmazta, Fábri ezt a szűk képkivágásokkal, a premier plánok fokozott használatával, illetve a német kammerspiel, vagyis a kamaradráma hagyományainak felelevenítésével éri el.
Hőseink a marhaszegy elkészítésének módja mellett politikai kérdéseket is felvetnek, míg Gyurica fel nem teszi a kérdést: Tomóceusz Katatiki vagy Gyugyu? Ha újra kezdhetnék életüket, lelkiismeret-furdalás nélküli, a korának erkölcse szerint cselekvő zsarnokként, vagy ártatlan, szenvedő rabszolgaként születnének-e újjá?
Bonyolult dolog a tisztesség: nem elég egyszerűen szenvedni és elviselni a hatalmasok ostorcsapásait vagy megalázásait. Persze, így is megy a dolog, ez is egyik formája a tisztességnek, sőt hosszú időn át ez volt egyik kitüntetett formája a keresztény etikának. A mártírok csak elszenvedték sorsukat. Aztán bonyolultabb lett az élet, és a tisztességért már tenni is kellett valamit, sőt olyan áldozatokat is kellett hozni, melyek az egyéniség megnyomorodását hozták magukkal”
– írta Almási Miklós a Filmkultúrában megjelent publikációjában.
A könyvügynök szerint mindig azok csinálják a bajt, akik a fejükbe vesznek valamit, s elhatározzák, hogy változtatnak a világon. Mint mondja, a legjobb olyan egyszerű embernek lenni, amilyenek ők is, hiszen így biztos, hogy nekik senki miatt nincs lelkiismeret-furdalásuk.
Ha azt mondja a világ, hogy nyald fel a padlót, akkor fel kell nyalni, és el van boronálva minden! Közlegény – kuss! Ne láss, ne hallj! Ez a magunkfajta embernek a parancsa! Hogy aztán közben mit gondolunk – az már teljesen a magunk dolga, abba aztán senki bele nem szólhat”
– vallja Király úr.
A kamaradarab-szerű dráma azt a kérdést is felveti, hogy vajon ha nem ismerünk lelkiismeret-furdalást, akkor talán bűnösök sem vagyunk? S egyáltalán mi az igazán fontos? Hogy mi választani tudjunk, vagy az, hogy mások elhiszik-e a választásunk?
„Különös egy alkotmány az ember” – summázza az asztalos, majd hozzáteszi:
Mi magunk élünk rosszul, és mi magunk mondjuk állandóan, hogy rosszul van ez így. Mi, akik rosszul élünk, és nem tudunk jót teremteni az életből. (…) Micsoda világ ez, ahol az ember azért nem lehet jó, mert élni akar?”
Béla kolléga ezzel egyet tud érteni: „Nem érdemes jónak lenni, az az igazság.”
Élete utolsó filmszerepében Latinovits Zoltán egy ördögi karaktert, egy civilruhás nyilast alakít.
Halottakat produkálni könnyű – de olyan halottakat, amelyek esznek, isznak, dolgoznak, és úgy tudják befogni a szájukat, akár egy valóságos és originál halott, az már nehezebb dolog!”
– mondja elsősorban a fasizmusról, de az elhangzottak természetesen bármely kor bármely diktatúrájára vonatkoztatva is megállják a helyüket.
A morális példázat további kérdéseket is felvet: Mi mindent kell feláldoznunk ártatlan gyermekek életének a megmentéséért? Kell egyáltalán áldozatot hoznunk emiatt, vagy a saját túlélésünk, a saját önbecsülésünk megőrzése előbbre való? Jelenthet-e a semmittevés, a passzivitás egyfajta erkölcsi fölényt?
Gyurica azon a véleményen van, hogy az élet magáért az életért van: „Minden cselekedetnek az életért kell történnie; minden mozdulatunk az élet megőrzését kell szolgálja!”
Hogyan, miért éljünk? Milyen normák mentén? Mikor vagyunk tisztességesek, mikor becstelenek? Fábri Zoltán kiváló filmjének mondanivalója alátámasztja Almási Miklós gondolatait:
Nemcsak az lehet tisztességes, aki elnyomott vagy szenvedő, és nemcsak az a becstelen, aki kegyetlen elnyomó, hanem olykor kegyetlenséget kell elkövetni ahhoz is, hogy tisztességes maradjon az ember, mások érdekében…”
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
