Negyvenhét település inthet búcsút a hagyományos buszoknak

Negyvenhét település inthet búcsút a hagyományos buszoknak

Ha nem változik drasztikusan a helyzet, akkor többek között Dunakeszi, Siófok és Szentendre is készülhet a szigorításra.

A Zöld busz program keretében 2022-től csak elektromos buszokat lehet üzembe helyezni a 25 ezer lakosságszámnál nagyobb településeken, melynek következtében tíz éven belül minden második busz már elektromos meghajtású lehet – ismertette Palkovics László a kormány klímavédelmi programjának egyik pontját az elmúlt nap. Ami még tudható, hogy az elkövetkező tíz évben 36 milliárd forintot szán a kabinet új elektromos autóbuszok beszerzésére, írja a Pénzcentrum.hu, amely megnézte, hogy a mai állás szerint melyik települések inthetnének búcsút a hagyományos buszoknak.

A KSH 2019-es helynévkönyve szerint

Hírdetés

meglepően sok magyar várost érint a kormányzat bejelentése, összesen 47 településen éltek tavaly január elsején 25 ezernél többen,

így Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsen, Győrben, Nyíregyházán, Kecskeméten, Székesfehérváron, Szombathelyen, Szolnokon, Érden, Tatabányán, Sopronban, Kaposváron, Veszprémben, Békéscsabán, Zalaegerszegen, Egerben, Nagykanizsán, Dunaújvárosban, Dunakeszin, Hódmezővásárhelyen, Szigetszentmiklóson, Cegléden, Baján, Mosonmagyaróváron, Salgótarjánban, Vácon, Ózdon, Gödöllőn, Szekszárdon, Pápán, Hajdúböszörményben, Gyulán, Kiskunfélegyházán Gyöngyösön, Budaörsön, Esztergomon, Ajkán, Jászberényben, Orosházán, Kiskunhalason, Szentesen, Szentendrén, Kazincbarcikán és Siófokon.

Hét nagyvárosban indult tavaly mintaprojekt

tapasztalatszerzési célból: Budapesten, Kaposváron, Pécsett, Pakson, Győrben, Kecskeméten és Szegeden, jegyzi meg a gazdasági szakportál.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »