Négynapos gyermekvédelmi szabadegyetemet rendezett az ÁGOTA Közösség

Négynapos gyermekvédelmi szabadegyetemet rendezett az ÁGOTA Közösség

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az ÁGOTA® Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) által közösen szervezett négynapos, május 13. és 16. közötti szakmai rendezvényen 2500 szakember vett részt.

Az ÁGOTA® Országos Gyermekvédelmi Konferencia több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Országos Egyházi Módszertani Intézményrendszere és az ÁGOTA® Alapítvány közös szakmai rendezvénye minden évben a gyermekvédelmet érintő aktuális témák megvitatására hívja a szakmai közönséget.

A közös cél a világnézeteken, egyházi és állami szférán átívelő együtt gondolkodás a magyar gyermekvédelem helyzetéről.

Kothencz János, az ÁGOTA® Országos Gyermekvédelmi Szabadegyetem és Konferencia házigazdája elmondta: a szakmatársadalom nagy örömmel fogadta, hogy idén szabadegyetem formában tartják meg a rendezvényt. „A korábbi évek gyermekvédelmi konferenciáinak tapasztalatai is abba az irányba mutattak, hogy még nagyobb teret kell biztosítanunk a felekezeteken, világnézeteken, egyházi és állami szférán átívelő együtt gondolkodásnak. Ezért szerveztük négynaposra idén a rendezvényt.

2500 kolléga regisztrált a szabadegyetemre, akiket 26 plenáris előadás, 8 szekció-előadás, 2 pódiumbeszélgetés, továbbá 20 interaktív workshop és 16 szakmai műhely várt” – ismertette Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője.

A nagyszabású szakmai rendezvényre az egész országból érkeztek a Bács-Kiskun vármegyei gyermekvédelmi komplexumba, ÁGOTA Falvára a gyermekvédelmi szakellátásban érintett állami, egyházi és civil szervezetek munkatársai, valamint az ágazati irányítás képviselői.

Hírdetés

Május 13-án, kedden mintegy ezerfős szakmai közönség előtt nyílt meg a szabadegyetem és konferencia. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök köszöntőjében méltatta a gyermekvédelemben dolgozók munkáját.

„Szegeden a lézerközpontban, az ELI-ben hihetetlen precíziós munkát végeznek, ezért burok veszi körül az épületet, ami megakadályozza a külső rezgéseket. Önök a hivatásuk gyakorlásával forintban megfogalmazhatatlan értékkel foglalkoznak: emberekkel, gyermekekkel. Nincs lehetőségük arra, hogy ezt a felbecsülhetetlen szolgálatot burokban végezzék, sőt az elmúlt években rengeteg támadás érte önöket, a gyermekvédelmet. Ezért nagyon fontos, hogy egymást erősítsék, tapasztalatot szerezzenek, szakmai élményekben gyarapodjanak” – hangsúlyozta a főpásztor.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is ÁGOTA Falvára utazott, hogy a történelmi jelentőségű szabadegyetemen részt vehessen. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy új műfaj a hazai gyermekvédelemben a szabadegyetem. „Nagyon sok szakember van itt. Több, mint amennyi szokott lenni egy konferencián, ráadásul négy napba valóban sok közös gondolkodás belefér. A gyermekvédelem elmúlt évének meghurcoltatása után rendkívül fontos, hogy legyen egy hely a korrekt szakmai párbeszédnek, hogy megvitassuk, mi az, ami jó irányba megy, és mi az, ami jobb irányba mehetne, vagy hogy mit sikerült az elmúlt években megvalósítanunk” – magyarázta.

A szabadegyetemen a szakemberek a gyermekvédelem aktuális kérdéseiről hallgathattak előadásokat. Emellett egy pódiumbeszélgetésen a gyermekvédelmi szakellátás hitéleti aspektusait középpontba helyező diskurzus zajlott.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

Fotó: Karnok Csaba, Sándor Judit, Szabóné Zsedrovits Enikő

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »