Négyezer forintért vásárolják a cigányokat a Lungo Drom kongresszusára

Négyezer forintos napidíjért toboroznak "küldötteket" a Lungo Drom kongresszusára, október 28-ára – értesült a HVG. A lap egy névtelen forrásra hivatkozva azt írja, az sem baj, ha a küldött nem tagja a szervezetnek, "mire odaér, az lesz", mert a rendezvény kezdete előtt kitöltetik vele a belépési nyilatkozatot.

Korábban a Romnet cikkezett arról, hogy ötezer embert várnak a szolnoki helyszínre, ahová buszokkal fuvarozzák a résztvevőket. A portál megyei cigány vezetőktől származó információi szerint az ország összes megyéjéből a helyi funkcionáriusoknak legalább három-négy autóbusszal kell szállítani szombatra a cigányokat, a Szolnok melletti településekről szinte az összes cigányt a tanácskozásra vezényelnék. Az ötezer főnek ételt és italt is adnának, és a rendezvény végén Bódi Guszti és Bangó Margit gondoskodna a jó hangulatról.

A rendezvényt "tisztújító kongresszusként" szervezik, de erre egyébként nincs szükség, hiszen Farkast már júniusban Kisújszálláson, egy ebédnek álcázott kongresszuson megerősítették az elnöki pozícióban.

Hírdetés

A Híd a munka világába "felzárkóztató program" szabálytalan költekezése miatt megtépázott tekintélyű miniszterelnöki biztos erődemonstrációnak szánja a szolnoki rendezvényt, hogy a kormánypártnak meg tudja mutatni, a cigányok körében töretlen iránta a bizalom, és még mindig ő bír a legnagyobb befolyással, vagyis lehet rá számítani a jövő évi választáson.

A Romnet forrásai szerint az eredeti elképzelések szerint Orbán Viktor miniszterelnök mondott volna beszédet Farkas Flórián rendezvényén, de a Lungo Drom és a Fidesz májusban, titokban aláírt választási együttműködési megállapodása után Kövér László választmányi elnököt, az Országgyűlés elnökét ért sajtótámadások miatt erről letettek. A kormány nevében valószínűleg az emberi erőforrások miniszere, Balog Zoltán lesz jelen.

A helyzet pikantériája, hogy éppen Balog Zoltán minisztériuma volt az, amely három éve megállapította, hogy a legnagyobb társadalmi felzárkóztatási programként indított Híd a munka világába projekt hemzseg a szabálytalanságoktól, és 1,6 milliárd forintot visszakövetelt a 2,5 milliárdos támogatásból. A botrány miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is nyomoz, de gyanúsítotti kihallgatásra eddig persze nem került sor.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »