Negyedik nekifutásra sem sikerült idénre előrehozni a perui választásokat

A perui parlament csütörtökön negyedszer is elutasította a választások 2024-ről 2023 decemberére való előrehozását és a népszavazást az alkotmányozó gyűlésről.

A baloldali Szabad Peru (Peru Libre) párt által benyújtott törvényjavaslatot 75 képviselő utasította el, míg 48-an mellette szavaztak, ketten pedig tartózkodtak.

A törvényhozás szerdán is elutasította a választások előrehozását célzó törvényjavaslatot.

A negyedik elutasítás után Jaime Quito parlamenti képviselő, a javaslat kezdeményezője azt mondta, hogy "a kongresszust be kell zárni. Az fog történni, hogy Dina Boluarténak (államfőnek) le kell mondania".

Hírdetés

Ezt a követelést ismételték meg a tüntetők, akiknek többsége az Andok hegyvidéki régiójából származik, és csütörtökön ismét a főváros, Lima utcáira vonultak. A főváros központi sugárutján, a Dos de Mayon több százan vonultak fel, hogy Boluarte elnök lemondását és Pedro Castillo korábbi elnök visszatérését követeljék.

A zavargások Pedro Castillo elnök december 7-i menesztését és letartóztatását követően törtek ki. Azzal vádolják, hogy puccsot kísérelt meg, amikor megpróbálta feloszlatni a parlamentet, amely arra készült, hogy eltávolítsa őt a hatalomból. Alelnöke, Dina Boluarte december elején váltotta őt.

Tavaly decemberben a kongresszus 2024 áprilisára hozta előre a választásokat, de az elnök ragaszkodik ahhoz, hogy a törvényhozás már hagyja jóvá az idei évre előrehozott voksolást, hogy ezzel útját állja a tiltakozásoknak. A megmozdulásoknak hét hét alatt már 48 halálos áldozata volt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »