Ha az Egyesült Államok kivonná katonai jelenlétét Európából, annak pótlása 25 évig is eltarthatna, és körülbelül ezermilliárd amerikai dollárba kerülne – derül ki a londoni Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete (IISS) elemzéséből, amelyre a Politico magazin hivatkozott.
Az elemzés szerint, amelyet csütörtökön tettek közzé, egy ilyen hipotetikus kivonulás következtében a kontinensen található NATO-tagállamok kiszolgáltatottá válnának az orosz fenyegetéssel szemben, és komoly kihívást jelentene számukra az így keletkező hatalmas űr betöltése. A szükséges költségek egyszeri kiadásokat foglalnának magukba, a haditechnikai eszközök beszerzésére 226 és 344 milliárd dollár közötti összeggel, valamint további fenntartási költségekkel.
A legköltségesebb beszerzési tételek között 400 taktikai harci repülőgép, 20 romboló és 24 nagy hatótávolságú föld-levegő rakétarendszer szerepelne. Az IISS azt is becsülte, hogy egy esetleges orosz támadás elhárítására irányuló nagyszabású hadművelet során az amerikai személyzet – hozzávetőlegesen 128 000 katona – pótlásának költsége meghaladná a 12 milliárd dollárt.
Az elemzés – a Politico szerint – nem számolt bizonyos további tényezőkkel, amelyek számszerűsítése rendkívül bonyolult. Ezek közé tartoznak a parancsnoki struktúrák fenntartásának, a műveletek összehangolásának, az űrhadviselésnek, a hírszerzésnek, valamint a nukleáris fegyvereknek a költségei.
Az európai országoknak emellett át kellene venniük a NATO-n belül néhány legmagasabb szintű pozíciót is, például a szövetséges erők európai főparancsnokának (SACEUR) tisztségét. Ezt a szerepet a NATO megállapodása értelmében eddig mindig amerikai tábornok töltötte be, és ez a NATO második legfontosabb posztja a főtitkár után.
A Politico szerint az Egyesült Államok pótlása időt, tartós politikai elköteleződést és Európa részéről ambiciózusabb beruházásokat igényelne. Ugyanakkor még teljes politikai akarat és megfelelő anyagi háttér birtokában sem lenne képes az európai hadiipar rövid távon kielégíteni a megnövekedett keresletet. A gyártóknak meg kellene küzdeniük az ellátási lánc problémáival, a szakképzett munkaerő hiányával, valamint pénzügyi és szabályozási korlátokkal – áll az IISS jelentésében.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Chris Seward
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


