Négy új fix traffipax lesz Budapesten – itt vannak a helyszínek

Négy új fix traffipax lesz Budapesten – itt vannak a helyszínek

Két sebességmérő eszközt a repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra, egyet a Weiss Manfréd útra, egyet pedig a 6-os számú főútra telepítenek majd – tájékoztatta az InfoRádiót a BRFK.

Budapesten 2023-ban az eddig eltelt nagyjából hat hét alatt kilenc közúti balesetben tíz ember vesztette az életét – tudtuk meg Balogh Ádámtól, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjétől, aki hozzátette, ez kifejezetten magasnak mondható a fővárosi statisztikában.

A napokban történt két súlyos budapesti halálos baleset után – vasárnap hajnalban egy fiatal nőt ütött el egy ittas autós a Nagykörúton, hétfőn pedig Csepelen volt frontális ütközés – tartott egyeztetést Karácsony Gergely főpolgármester és Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány; mint Balogh Ádám fogalmazott, a halálos balesetek számának csökkentése érdekében hívták össze a megbeszélést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elkötelezett a közúti közlekedési balesetek számának csökkentése mellett, ezen belül pedig abban, hogy a főváros utcáin ne történjenek halálos balesetek” – emelte ki főosztályvezető, és közölte: a balesetek megelőzésére tett fellépés első lépéseként a Budapesti Rendőr-főkapitányság

négy traffibox kihelyezését kezdeményezte,

ezt a főpolgármester támogatta, és a Budapest Közút Zrt. közreműködésével valósítják meg. Két fix sebességmérő készüléket terveznek a repülőtér vezető gyorsforgalmi útra, egyet-egyet pedig a Weiss Manfréd útra, illetve a 6-os számú főútra.

A közlekedésrendészeti szakember úgy véli, a sebességmérők csökkenthetik az adott útszakaszon a baleseti kockázatit, a helyszínek kiválasztásában éppen a korábbi személyi sérüléssel járó balesetek számát és súlyosságát vették figyelembe.

„Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a halálos, továbbá a személyi sérüléssel járó balesetek számát, illetve a súlyosságát tovább csökkentsük” – emelte ki Balogh Ádám, de hozzátette, a jelentős javuláshoz alapvetően az önkéntes jogkövető magatartásra lenne a legnagyobb szükség, mert ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat, akkor nem lennének halálos, sőt személyi sérüléssel járó balesetek sem.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »