Négy párt is a legnépszerűbbek között a fiatalok körében

Négy párt is a legnépszerűbbek között a fiatalok körében

A Medián decemberi felmérése szerint a 30 év alatti választók között a Mi hazánk a legnépszerűbb párt. Igaz, a legjobban állók hibahatáron belül vannak.

A Medián még decemberben készített felmérést és érdekes eredmény született a fiatalabbak között. Már önmagában figyelemre méltó, hogy a 40 alattiaknál a Kétfarkú Kutya Pártot hozták ki győztesnek az ellenzéki pártok között (nem sokkal elmaradva a Fidesz mögött). Most azonban arra is fény derült, hogy a 30 alattiak között a radikális, jobboldali Mi hazánk vezet az összes pártot figyelembe véve.

Ez utóbbit nem publikálták, mondván az összesen ezer főt érintő kutatásban ez csak 150 főt érint, ez pedig túl kicsi minta. Mindenesetre a Népszava most arról ír, hogy az eredményt Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója küldte el annak az egyetemi kutatónak, aki aztán továbbküldte azt a Kuruc.infónak.

Az eredmény valós, erősítette meg Hann Endre a lapnak.

A pártok népszerűségi listáját a harminc éven aluliak körében

Hírdetés

  • a Mi Hazánk vezeti 20 százalékos támogatottsággal.
  • A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 19,
  • a Momentum 17,
  • a Fidesz-KDNP 14,
  • a Jobbik 9,
  • a Demokratikus Koalíció 5,
  • az LMP 4,
  • a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom 4,
  • a Jakab Péter-féle A Nép Pártján Mozgalom 3,
  • a Párbeszéd 2,
  • az MSZP pedig 1

százalékon áll.

Ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy kicsi a különbség az első négy párt között. A Mi Hazánk 20 százaléka és a Fidesz 14 százaléka között is csak látszólag nagy a távolság, hiszen 1000 fős mintáról van szó, a 18–29 évesek esetében ez kevesebb, mint 150 válaszadót jelent. Tehát nagy a hibahatár, az első négy párt közül bármelyik kijöhetett volna győztesként.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »