A lengyelek elleni 2:1-es idegenbeli győzelemmel zárta a vb-selejtezőket a magyar labdarúgó-válogatott, az I csoport 4. helyén. Miért maradtak le Rossiék Katarról? Összeszedtünk néhány dolgot, ami közrejátszhatott a kevésbé sikeres kvalifikációban.
Paradox módon a remek Eb-szerepléssel, az ott nyújtott fantasztikus játékkal, a halálcsoportban való maximális helytállással nagyon magasra helyezte a lécet a válogatott. A franciák és a németek elleni pontszerzés után az angolok elleni vb-selejtezőt is hasonló várakozások előzték meg, azzal is kalkulálva, hogy a friss Eb-ezüstérmes Albion focistái fáradtak, motiválatlanok lesznek. A 0:4 ehhez képest nagy csalódás volt, a letargia pedig az Albánia elleni 0:1-gyel vált teljessé. A kvalifikáció szigorú továbbjutási kulcsa miatt ezzel gyakorlatilag elszálltak a vb-esélyek, mivel nyitányként „csak” ikszelt a csapat a Puskásban a lengyelekkel.
A járvány miatti halasztások következtében 2021 minden idők egyik legsűrűbb versenynaptárát hozta. Egyetlen naptári évben tudták le a válogatottak a teljes kvalifikációt, s közben még volt egy Eb, előtte barátságos meccsekkel. Rossiék is érthetően a kontinenstornára spannolták fel magukat maximálisan, s akármennyire is próbálták elkerülni, a selejtezőkre picit leeresztettek.
A többi 23 csapat is így volt ezzel, vethetnénk közbe. Csak míg a nagyoknál a játékosok képességei lehetővé teszik, hogy kevésbé jó teljesítménnyel, egy-egy villanással behúzzák a meccset, a bő keretnek köszönhetően kevésbé fásult, de hasonló kvalitású focistákkal álljanak ki, addig a kisebbeknél ugyanarra a 15-17 emberre hárul minden. Az pedig minden szempontból képtelenség, hogy valaki egy teljes éven keresztül csúcsformában legyen.
Érdemes egy pillantást vetni 2016-ra is: a magyar válogatott akkor is várakozáson felül szerepelt az Eb-n, hogy aztán a Feröer elleni remivel (0:0) és a Svájc elleni hazai vereséggel (2:3) nyissa a rá következő vb-selejtezőket…
Félreértés ne essék, szögezzük le, hogy a jelenlegi legjobb, a Bundesligában is remeklő, nemzetközi szinten is magasan jegyzett magyar sztárfocistáról van szó, aki szívét-lelkét kiteszi a pályán, akkor is, ha épp nem megy neki a játék.
Nagy szívfájdalmára sérülés miatt lemaradt az Eb-ről, ahova ő lőtte ki a válogatottat az Izland elleni pótselejtező hajrájában. Anglia ellen aztán visszatért, s mintha csapattársai is egyedüli megváltóként tekintettek volna rá, megint tőle várva a csodát. Neki azonban – hús-vér ember lévén – kellett egy kis idő, míg visszanyeri a formáját (lásd az utóbbi napok vb-selejtezőit). Az albánok elleni két, sorsdöntő vereség alkalmával nem volt, aki villanjon helyette. S itt jön képbe Kalmár Zsolt, aki a válogatott másik húzóembere volt, Andorra ellen azonban keresztszalag-szakadást szenvedett, s mostanáig nem térhetett vissza a pályára.
Az olasz szövetségi kapitány már 2019 év végén felajánlotta a lemondását, amikor úgy tűnt, a Wales elleni 2:0-s vereséggel elúszott az Eb-szereplés lehetősége. Aztán mégiscsak összejött a végül sikeres pótselejtező, közben pedig volt egy feljutás a Nemzetek Ligájában, egy kiváló Eb. Mégis, x sikeres meccs után Rossinál rögtön az első komolyabb betlinek számító albán vereség után azt kezdték firtatni, mennyire stabil a pozíciója. Holott a fenti „tételek” mindegyike bravúrnak számít, s már ez önmagában biztosíték kéne, hogy legyen a zavartalan munkához, még ha gyengébb eredmények is csúsznak be.
Bár lehet, csak Rossi 2019-es szavait („Egész egyszerűen fel kell fognia mindenkinek Magyarországon, hogy jelen pillanatban képességbeli hiányok vannak. Ezt elég egyértelműen ki kell jelentenünk.”) volt rossz hallania egyes, futballból élő embereknek…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
