A rendtartomány születésnapja, azaz a kassai vértanúk ünnepének előestéjén, szeptember 6-án a budapesti Jézus Szíve templomban ünnepeltek a magyar jezsuiták és barátaik. A szentmisét követően átadták a Szent Ignác-díjat, amivel idén négy közösség szolgálatát köszönte meg a Jézus Szíve Társasága.
„Rendtartományunk partónusainak ünnepén azokért az elődökért adunk hálát, akik a mennyországból segítik működésünket. Egyben kérjük is őket, hogy továbbra is támogassanak minket, hogy még szabadabb szívvel követhessük Jézust” – fogalmazott András Attila SJ az ünnepségen.
A jezsuita tartományfőnök a napi evangélium alapján arról beszélt, hogyan mélyedhetünk el Krisztus követésében. Mint mondta, a jezsuitáknak nem szabad magától értetődőnek tartani kapcsolataikat barátaikkal és munkatársaikkal, hanem ajándéknak kell tekinteni rájuk.
Emellett arra buzdított, hogy a saját koruk keresztjeit, szégyenfoltjait vállalják fel és hordozzák türelemmel; nézzenek szembe adottságaikkal, keressék, mire küldhetők; valamint ennek tudatában tudjanak lemondani a közösségben kialakult helyükről, kapcsolataikról, hogy még szabadabb szívvel követhessék Jézust, ahová hívja őket.
*
A szentmise végén átadták a magyar jezsuita rendtartomány által alapított elismerést, melyet minden esztendőben azok kapnak, akik az elmúlt időszakban különösen sokat tettek a rendtartományért. Idén négy közösség – az Arlón tevékenykedő Szent Ferenc Kisnővérei, a Gyökerek tábor, az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat és a Szentjánosbogár közösség – szolgálatát köszönték meg a magyar jezsuiták a bakonybéli bencés szerzetesek által készített kereszttel és pénzadománnyal.
Forrás: Jezsuita.hu
Fotó: Pásztor Péter
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


