Négy hét után játszanak ismét tétmérkőzést (Jégkorong)

Négy hét után játszanak ismét tétmérkőzést (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok egy hónap elteltével ismét tétmérkőzést játszanak a román jégkorongbajnokságban. Pelle Torstensson együttesének az alapszakaszban még öt meccse van hátra, mindegyik hazai környezetben lesz. A narancs-kék mezesek szombaton és vasárnap 18.30-tól a Galaci CSM elleni rangadón lépnek jégre a Deme László Műjégpályán.

A háromszéki és a galaci együttes tavaly októberben már találkozott a Duna-parti városban, az első mérkőzést a házigazdák nyerték (6–2), míg a második meccsen a vendégek diadalmaskodtak (6–11). Pelle Torstensson legénysége a legutóbbi öt meccsét elvesztette, de még mindig van esélye megvalósítani a kitűzött célt, ami a negyedik hely megszerzése. A narancs-kék mezesek ezt megelőzően december 22-én játszottak tétmérkőzést, hosszabbítást követően maradtak alul a Bukaresti Steaua ellen. A galaci alakulat a múlt hétvégén szintén a fővárosi együttessel mérkőzött meg, a Duna-parti gárda előbb rá­adást követően, majd a rendes játékidőben szenvedett vereséget.

Hírdetés

„Kilenc nap alatt öt mérkőzést játszunk, a játékosok fizikailag és mentálisan is készen állnak a kihívásokra. Az elmúlt hetekben keményen dolgoztak, ezeken a meccseken pedig igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni magukból. Az alapszakasz végéhez közeledünk, a hátralévő találkozókból legalább négyet szeretnénk megnyerni. A középszakaszra nézve fontos lenne, hogy a Galaci CSM ellen legalább az egyik itthoni mérkőzést megnyernénk. Három játékosunk nem bevethető, a hétvégén Ferencz Szilárd, Ilyés Tamás és Márton Koppány sérülés miatt nem játszik, azonban a cserepad hosszú, képesek vagyunk megoldani a pótlásukat” – fogalmazott Miklós Ervin.

A Háromszéki Ágyúsok elnöke hozzátette, az elmúlt időszakban több riválisuk erősített, emiatt a bajnokság is szintet lépett, így minden pontszerzésnek örülni kell. A klubvezető szerint a fiatal jégkorongozókat foglalkoztató Ágyúsok idényenként, lépésről lépésre haladnak, igyekeznek felzárkózni az Erste Ligában szereplő csapatokhoz. Remélik, ezekre a meccsekre a nézők is szép számban kilátogatnak a jégpályára, hiszen a biztatásuk elengedhetetlen. A csapatban jó a hangulat, nagyon várják már, hogy ismét tétmérkőzésen léphessenek jégre. Úgy gondolják, nem lesz számukra hátrány, hogy az elmúlt négy hétben nem volt meccsük, így legalább teljes mértékben a felkészülésre figyelhettek. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »