Négy éven át siratta szülőföldjét Keresztes Ildikó

Négy éven át siratta szülőföldjét Keresztes Ildikó

Énekesként és magánemberként is határozott, vagány nőnek tartja magát, de nem tagadja, az ő életében is akadtak olyan élethelyzetek, amelyektől összecsuklott a térde – vallotta be az M2 Petőfi TV műsorában.

Keresztes Ildikó fáradhatatlan, impulzív előadóművész, aki mindig ezer fokon ég – a hivatásában és a magánéletében is. Az M2 Petőfi TV zenés portréműsorában, a Magas és Mélyben élete két szélső pólusáról mesélt őszintén, a zenittől a mélypontig. Az egyik legdrámaibb korszakának azt tekinti, amikor családjával elmenekültek Magyarországra a Ceaușescu-diktatúra kegyetlenségei elől.

Hírdetés

„Bármennyire is szabadabb világ volt az akkori Romániához képest Magyarország, életem legnagyobb traumája volt, amikor áttelepültünk a családommal. Papíron már felnőtt voltam, de lélekben még egy gyerek. Országot, közösséget és életszakaszt váltani egyszerre nehéz. Négy évig szenvedtem, szinte minden nap sírtam” – idézte fel Keresztes Ildikó élete legnehezebb időszakát a Magas és Mély című műsorban.

Az előadó hozzátette, leginkább az nyomasztotta, hogy nem volt jövőképe. Eltanácsolták a tánciskolából és ezzel összetörték álmát, hogy egy nap balerina válhasson belőle, ráadásul szeretett nagymamáját is elveszítette. Bár szigorú asszonynak tartotta, mégis nagyon közel állt hozzá.

„Megviselt a tehetetlenség, ahogy láttam őt leépülni. Nagyon rövid idő alatt vitte el a rák. Sokkot kaptam, nem tudtam feldolgozni az elvesztését évtizedeken át. Depressziós lettem…” – vallotta be Koltay Anna műsorában a Máté Péter-díjas énekesnő, aki nemcsak magánéletében, karrierjében is érezte már úgy, hogy elakadt. A kezdeti pánikreakciók után mára tudja, semmi sem tart örökké, így a rossz időszakokat is felváltják előbb utóbb a sikeres, felhőtlen epizódok.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »