Négy év börtönt kér Baja Ferencre az ügyész

Négy év börtönt kér Baja Ferencre az ügyész

Volt miniszter is a vádlottja egy baloldali korrupciós bűncselekménynek. A szocialista politkusra négy év börtönt kér az ügyész.

A volt szocialista miniszter – mszp.hu

Mind a hat vádlott, köztük jelenlegi és volt szocialista politikusok, illetve egy fideszes politikus tagadták, hogy vesztegetési pénzt kaptak volna a zuglói, illetve az újbudai parkolást üzemeltető cégektől, illetve a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. informatikai rendszerének üzemeltetését elnyerő cégtől – derült ki a Fővárosi Törvényszék keddi, az összevont ügyekben megtartott előkészítő ülésén.

A Központi Nyomozó Főügyészség – mint az ülésen elhangzott – üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel vádolja az első rendű vádlott Horváth Csaba volt szocialista zuglói polgármestert, a másodrendű vádlott Tóth Csaba volt szocialista országgyűlési képviselőt, a harmadrendű vádlott Jelen Tamást, a Fidesz zuglói választókerületi elnökét, a negyedrendű vádlott Sz. Zoltánt , a SIS Parking Kft. ügyvezetőjét, az ötödrendű vádlott B. Lászlót, az újbudai önkormányzat városgazdálkodási igazgatóját, a hatodrendű vádlott Baja Ferenc korábbi szocialista minisztert és Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselőt.

A vádirat szerint Horváth Csaba és Tóth Csaba 2017 és 2019 között 250 millió forint vesztegetési pénzt vett át F. Zsolttól, a SIS Parking Kft. lobbistájától azért, hogy a cég nyerje el a zuglói parkolás üzemeltetését, illetve egy alvállalkozó a parkolóautomaták beszerzését.

Jelen Tamás pedig 8 millió forintot kapott azért, hogy ne akadályozza a közbeszerzési eljárást és a szerződés megkötését.

B. Lászlót azzal vádolja az ügyészség, hogy havi 4 millió forintot kapott 2017 és 2020 között azért, hogy a SIS Parking nyerje el az újbudai parkolás üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárást, illetve működtesse a rendszert.

Baja Ferenc ellen az a vád, hogy 2019-ben 30 millió forintot kért és kapott a SYS IT Services Kft.-től azért, hogy a főpolgármester informatikai főtanácsadójaként ne akadályozza, hogy keretszerződés jöjjön létre a BKV és a SYS Services Kft. között a közlekedési vállalat informatikai rendszerének üzemeltetésére.

Erről tudomást szerzett Molnár Zsolt is, aki 40 millió forintot kért és kapott befolyásának érvényesítésének érdekében Baja Ferencen keresztül a cégtől, majd ezt követően Baja Ferenc újabb összegeket vett át a társaságtól.

Hírdetés

Mindezek miatt az előkészítő ülésen az ügyészség a bűncselekmények beismerése esetén Horváth Csabára 6 év börtön és 50 millió forintnyi pénzbüntetést kért.

Tóth Csabára szintén 6 év börtön kiszabását és 50 millió forint pénzbüntetés kiszabását, Jelen Tamás esetében 4 év börtönt és 30 millió forint pénzbüntetést indítványozott, B. László esetében 6 év börtön és 50 millió forint pénzbüntetés kiszabását kérte. Baja Ferencet 4 évre zárná börtönbe az ügyészség és 15 millió forintra büntetné, Molnár Zsoltra pedig két év börtönbüntetés és 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyész.

Sz. Zoltán negyedrendű vádlott nem jelent meg az előkészítő ülésen, így esetében új előkészítő ülés megtartását rendelte el a bíróság.

Horváth Csaba az előkészítő ülésen visszautasította és koncepciósnak nevezte a vádakat. Mint mondta: soha semmilyen bűncselekményt nem követett el, a parkolási ügyekre pedig semmilyen befolyása nem volt. Szerinte a vád egy olyan személy, F. Zsolt vallomásán alapul, akit súlyos, akár 20 éves szabadságvesztés is fenyeget.

Kifogásolta, hogy miközben a Magyar Nemzet című napilap és a „szennymédia” megkapta az ügyészségtől F. Zsolt vallomását, neki háromévnyi nyomozás alatt sem volt lehetősége védekezni, mert elzárták előle a nyomozati anyagot.

Végül kifejezte reményét, hogy az eljárás során szembesítheti F. Zsoltot hazugságaival. Továbbá az ügyészségi eljárás jogálamban elfogadhatatlan módja miatt az ügyészség egyetlen kérdésére sem hajlandó válaszolni az eljárás során
– mondta.

Baja Ferenc úgy nyilatkozott: a vádirat alapján nem érti, hogy ő kit befolyásolhatott volna. Ugyancsak kifogásolta, hogy olyan dologgal vádolják, amit nem tett meg. Ezért nem is érti a vádiratot, és kiszolgáltatottnak érzi magát.

Molnár Zsolt szintén tagadta a vádakat, illetve azt kérte, hogy vessék alá poligráfos vizsgálatnak az ártatlansága bizonyítása érdekében. Azt is kérte, hogy a koronatanú F. Zsoltot szintén vessék alá hazugságvizsgálatnak.

A többi vádlott nevében az ügyvédek beszéltek.

Miután az előkészítő ülésen valamennyi vádlott tagadta bűnösségét, a bíróság május 14-ére és 15-ére tűzte ki az ügy tárgyalását.
A védők a többi között indítványozták Tarlós István volt és Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester tanúkénti meghallgatását is. Szintén indítványozták, hogy a büntetőjogilag fenyegetett, ezért szerintük hiteltelen F. Zsolt vallomását zárják ki a bizonyítékok sorából, amiról a bíróság később dönt.

Továbbá Baja Ferenc és Molnár Zsolt ügyvédje arra kérte a bíróságot, hogy a BKV-vel kapcsolatos ügyet különítse el a másik két ügytől, mert teljesen más személyeket és más cégeket, területet érint. Erről is később dönt a bíróság – derült ki az ülésen.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »