Négy embert állítottak elő a kitörés napi gyűlésekkel összefüggésben.

A „kitörés napi” gyűlésekkel összefüggésben elrendelt szombati fokozott rendőri intézkedésekben 173 embert igazoltattak, négy férfit állítottak elő a rendőrök- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap reggel a police.hu-n.

A gyűlésekkel összefüggésben erőszakos bűncselekmény nem történt – áll a közleményben.
   
A négy előállított férfi közül kettőt lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő, tőlük fegyvernek látszó eszközöket (feltehetően airsoft fegyvereket) foglaltak le, amiket szakértő vizsgál. Egy embernél rugós kést találtak, ellene közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt indult szabálysértési eljárás – tették hozzá.
   
Az egyik gyűlés résztvevőjével szemben pedig az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség miatt indult büntetőeljárás, mert a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó levenni a maszkját – ismertette a BRFK.
   

Hírdetés

A közlemény szerint három „kitörés napi” gyűlést engedélyeztek, kettőt megtiltottak szombaton A főváros teljes területére elrendelt fokozott ellenőrzés csütörtök éjféltől hétfő 8 óráig tart.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »