Négy csapat képviselheti a magyar klubfutballt az európai mezőnyben

Négy csapat képviselheti a magyar klubfutballt az európai mezőnyben

A Ferencváros, a Felcsút, a Paks és a Győr futballcsapata versenyezhet a magyar labdarúgás dicsőségéért a nyáron, az ősszel, majd reményeink szerint a jövő tavasszal is Európa stadionjaiban.

A Fradi megnyerte a bajnokságot, így a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat. A legjobb magyar klubcsapatnak minimum a BL csoportkörébe kell kerülnie, sőt onnan tovább. Az FTC a BL létezése óta kétszer került a csortkörbe, a legutóbb mindössze egy pontot sikerült ott szereznie az ukrán Rebrov edző irányításável. Már a csoportkörbe kerülés is nagy siker lenne, a Fradinak azonban most már tovább kell verekednie magát: az egyenes kieséses szakaszba. A keret erre nagyjából alkalmas, ám most a klub erősítheti is az állományt.

A Paks a Magyar Kupa megnyerőjeként az Európa-liga selejtezőjében indulhat. Az atomvárosi gárda tavaly szégyenletesen leszerepelt ebben a mezőnyben. Miután egerverő lelkesedéssel a kupadöntőben megverték a Fradit, az első selejtező mérkőzésen lagymatag játékkal Pakson egy másodosztályú román csapattól négy-nullra kikaptak. Ezzel az egész magyar futballt lejáratták. Később egy cseh csapat mért vereséget Pakson a magyar gárdára, és a Konferencia-ligából is kiestek. Kérdés, hogy most fel tud-e nőni a klub a hatalmas lehetőséghez. 

Hírdetés

A Felcsút a Konferencia-liga selejtezőjében indul. Nagy lehetőség a Fejér vármegyei klub előtt. Hornyák Zsolt gárdája tavaly nagyszerűen élt ugyanezzel a lehetőséggel. Az itáliai Fiorentinát majdnem kiverték a selejtezőben, az olaszok csak tizenegyes párbajban jutottak tovább. Előzőleg a felcsútiak még a futottak még kategóriába tartozó baltikumi csapattól is kikaptak, kiestek. Remélhetőleg most össze tudják szedni magukat.

A Győr klubvezetősége nagyszerűen összevásárolta a csapatot, a bajnokság utolsó mérkőzésén is megszorongatták a Fradit. A Konferencia-ligában intulhatnak, és minimum a csoportkörbe kerülést el kell érnie ennek a profi csapatnak. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »