Néger bűnözők ölték meg Bagdy Emőke fiát Amerikában

Több késszúrással megölték Bagdy Emőke fiát az Egyesült Államokban, tudta meg a Blikk. A pszichológus a lapnak megerősítette a hírt, hogy teológus fia az áldozat, akit szerinte tőrbe csaltak, és nem igaz a tettes állítása, amely szerint önvédelemből szúrta meg többször a mélyen hívő, 53 éves Császár Zsoltot.

Az arizonai helyi sajtóban futótűzként terjedt a hír, hogy 2023. október 21-én Phoenixben halálra késeltek egy 53 éves férfit, Császár Zsoltot. Bagdy Emőke megerősítette a lapnak, hogy az áldozat a fia.

– Igaz a hír, megölték a fiamat. Megsemmisültem, felfoghatatlan a számomra – nyilatkozta a klinikai szakpszichológus.

Az amerikai lapok az elkövető, a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson vallomását is idézik, amelyben azt állítja, hogy a nővére lakásán tartózkodott Zsolt, és egy összeszólalkozás és dulakodás után, önvédelemből szúrta meg többször az áldozatát.

Bagdy Emőke szerint azonban ez nem igaz. „A lányom, Zsolt ikertestvére és a vejem kint van Arizonában, még nagy erőkkel zajlik a nyomozás. Az amerikai jogok szerint az áldozat hozzátartozói minden dokumentumot, hanganyagot megismerhetnek (…) Ezért biztos forrásból mondhatom, semmi nem igaz abból, amit a sajtó leírt” – mondta a Blikknek.

Hírdetés

Bagdy Emőke elmondása szerint a fiát, aki teológus volt, egy rendezvényre hívták, de tőrbe csalták. „Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt. A bűntényt egyelőre a 18 éves, 2 méter magas, kisportolt Jackson vállalta magára, de más vitte el az autót, a mobiltelefont stb.

Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra.

– Jóindulatú, embereknek segítő, mélyen hívő ember volt. Vékony, 170 cm-es, jóságos kis ember – nyilatkozta a lapnak a pszichológus, és kérte a jóérzésű embereket, hogy ne zaklassák a családját a jövőben médiahírekkel és felesleges levelekkel.

Bagdy Emőke annyit tudott még meg, hogy Jackson nem először ölt embert, és két hete volt próbaidőn szabadlábon.

Jackson 2 hete volt próbaidőn szabadlábon, egy reintegrációs program keretében. Egész gyermekkorát intézetekben és fiatalkorúak börtönében töltötte, így nyilván a tettestársai is, akik között nagykorú (21 év feletti) értelmi szerző is volt. Jaksont elfogták és a társai védelmében hamis vallomást tett, hiszen fiatalkorú és kevesebb vesztenivalója lehet. Hirtelen felindulásra való hivatkozását el sem fogadták, hiszen úgynevezett secondary murderrel vádolják, azaz nem indulat-bűncselekménnyel. Nem először ölt embert, és súlyos indulatkezelési zavarai vannak.

(Index nyomán)

Korábban írtuk: Hazafias szervezetek kiállnak dr. Bagdy Emőke mellett


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »