Nébih: Csongrád-Csanád megyét is elérte a madárinfluenza

Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál – közölte a Nébih hétfőn honlapján.

Szentesen egy több mint 8300 törzsludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. Hasonlóképpen jelentkezett a betegség egy Sándorfalván lévő, mintegy 2200 egyedből álló tömőlúd-állományban is. A Nébih laboratóriuma mindkét helyen a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.

Hírdetés

Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már a fertőzés gyanúja alapján megtették. A két gazdaság körül a szakemberek kijelölték a három kilométeres sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet. Ezenkívül továbbra is érvényesek Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein a szárnyasok technológiai mozgatására vonatkozó szigorítások.

A madárinfluenza-járványhelyzet változásával a Nébih életbe léptette a módosított laboratóriumi mintakezelési rendet. Eszerint a megrendelők által személyesen behozott mintáknál még aznap megtörténik a PCR-vizsgálat és az eredményközlés, amennyiben a vizsgálati minták legkésőbb 10 óráig beérkeznek a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumába. A vágóhidaknak minden délelőttre tervezett vágás esetén az állatok mintáit előző nap 10 óráig el kell juttatni a Nébih-hez. A mintaszállító gépjárművel behozott minták esetében a beérkezés másnapján zajlik a PCR-vizsgálat és az eredményközlés – áll a közleményben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »