„János ezt mondta néki: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, és eltiltottuk, mert nem követett minket.” (Mk 9, 38)
Sajnálom azokat, akik mindig kötelesek valakinek a módszerét, hangsúlyát, felfogását, elképzelését, viszonyulását, esetleg teológiáját követni, betartani. Mert ha nem, akkor legfeljebb megtűrt lehet az illető, de nem fogadják el, nem fogadják be a szigorúan gondolkodók.
Ki hitte volna, hogy a Mester mellett élő tanítványok is beleeshettek ebbe a hibába?! Vagy nevezzük még szigorúbban: bűnbe. Látták, ismerték Jézus szívének tágasságát, szeretetét, Ő elfogadta a samáriait, a bűnöst, a csalót, a vakot, a leprást. Mindenkit, aki hozzáment, aki kérte segítségét, s ennek ellenére ők eltiltották azt, aki nem követte őket! Ezek az emberek kizárólagosan a magukénak hitték, tulajdonították a Mestert, Jézust?
Igen! Csak ők a jogosultak Jézus nevére, az áldásra, a csodákra, mert ők a legközelebbi tanítványok. Még jó, hogy időben elmondták, eldicsekedték „hőstettüket” Jézusnak! Nagyon határozott és rövid a Jézus válasza: „Ne tiltsátok el!”
Otthon, a családban ki az, aki megköveteli, hogy minden az ő akarata, szabályai, elképzelései, parancsai, törvényei szerint történjen? A férj, a feleség, az anyós, a tizenéves serdülő? Mert előfordul ilyen, s ebből adódik a legtöbb baj, házassági, családi konfliktus, szökés, hazudozás, bujkálás, csalás, válás, sokszor öngyilkosság.
Minden közösségnek, minden családnak, minden házasságnak kell, hogy legyen egy „feje”, egy vezető személye, aki felelős, figyel és számontartja a tagok szükségeit. Aki védelmez, segít, bátorít, biztat, dícsér és jutalmaz is.
Egy édesanya panaszkodott a minap, hogy a tizenötéves serdülő leánya megfenyegette: „Ha nem engedsz el ma este ezzel a fiúval táncolni, akkor feljelentelek a rendőrségen, mert sérted, korlátozod a személyi szabadságomat! S akkor majd meglátod, hogy mi lesz veled!” Mi lesz? Mi történik? Beavatkozik a rendőrség, „a gyermekvédelem”, perek, tárgyalás, feszültség és veszteség! Az anya részéről.
Durva a példa, de ez egyre gyakoribb… A serdülő követel és uralkodik szülei felett. A szülők félnek és megadják magukat a zsarnok előtt.
Hány összetört házasságot takargatnak, tákolnak, mert valaki – az após, a férj, a feleség, azaz, egy személy – nem csak a „feje” a családnak, de az ostora is! Aki követel, utasít, büntet keményen, és csak parancsol, megértés, szeretet, elhordozás, megbocsátás, alázat nélkül. Hány gyülekezet ment tönkre, sérültek meg a tagok, mert egy valaki nem Krisztus lelkületét hordozta, de a saját ideológiáját, elképzelését erőszakolta a közösségre! Követelte, csak az ő módszerét, elképzelését szabad követni. Nemrégen találkoztam egy halálos beteg személlyel, aki több mint negyven évig nem tette be a lábát a templomba, mert serdülő korában szemtanúja volt két gyülekezeti presbiter durva vitájának, hatalmi harcának. S akkor ő, mint fiatal gyermek, megkeseredett és hátat fordított. Nem Istennek, nem a templomnak, de a gyülekezetnek, a gyakorló közösségi életnek. Isten kegyelme, megmentő irgalma, hogy most a nagy betegségben, a halál szorongatása közben visszatalált, közel került újra Istenhez. Szomorú, de nem a vitázók, a hatalmaskodók keresték meg! Jézus kereste meg, nagyon hosszú és nagyon kanyargós út után. De megkereste az Úr, és lehajolt hozzá, gyöngéd szeretettel. Felemelte fáradt, megkeseredett szívét – közel, magához.
Csodálatos volt ezzel a személlyel imádkozni. Oly meghitten és őszintén mondta imájában: „Édes jó mennyei Atyám…” Időnként felhívom és telefonon keresztül imádkozom vele. Gyönyörködöm az Úr Jézus lehajló, felemelő, megújító kegyelmében, abban, amit ennek a személynek az életében elvégzett. Ugyanakkor szégyellem magam azok helyett, akik negyven évvel ezelőtt megbotránkoztatták azt a vágyakozó gyermeket, aki ő volt. Aki nem követte a hatalmaskodó, uralkodó, vitázók életstílusát. Negyven éven keresztül nem vették észre, noha ma is egy faluban élnek, hogy valaki hiányzik, valaki szenved? Nem! Nem vették észre, mert el voltak foglalva a saját fontosságukkal, az elképzelt, saját igazukkal. Eltiltották ezt a gyermeket a templomtól, a gyülekezettől? Óh, nem! Nem szóval, nem úgy, mint János tette a fenti példánkban. De megbotránkoztatták, megsebezték és összetörték gyermeki szívében azt a tiszta képet, a szeretetnek azt a képét, amit ő hitt eddig Istenről, a Megváltó Úr Jézusról.
Isten, légy kegyelmes és bocsásd meg bűneimet, őrizz meg ettől a lelkülettől! Ne botránkoztassak meg senkit, ne tiltsak el senkit Tőled, Megváltóm! Segíts észrevenni a szenvedő, a sebzett embereket, hogy kész legyek segíteni, Hozzád közelebb vinni, hogy Te meggyógyíthasd őket! Ámen.
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
