Ne fizessék meg a magas számlákat! Újakat kapnak – üzeni a vállalkozóknak Hirman

Ne fizessék meg a magas számlákat! Újakat kapnak – üzeni a vállalkozóknak Hirman

A kormány mai rendkívüli ülésén megoldotta az extrém magas energiaelőlegek ügyét. Az előleges számlákat az árplafonnak megfelelően alapján fogják kiküldeni, tájékoztatott Eduard Heger megbízott kormányfő.

Azoknak a vállalkozóknak, akik extrém magas előlegeket kaptak, új  előlegszámlákat állítanak ki”

– közölte a kormányfő.

Elmondta azt is, hogy különbség száz százalékát, nem pedig csak a 80-at fogják kompenzálni.

Hírdetés

Semmiféle pénzügyi katasztrófa nem várja a kisvállalkozókat, jelentette ki Karel Hirman, gazdasági miniszter.

A mai kormányrendelet megoldja ezt a helyzetet és azokat a hibákat is orvosolja, amelyeket a tárca régi vezetése okozott, tette hozzá.

A vállalkozókat arra kéri, ne a közösségi hálón keressék az információkat, hanem szolgáltatóiknál és a minisztérium honlapján.

A tavalyi számlákat viszont rendezni kell, figyelmeztet a miniszter.

Azok, akik már befizették magasabb előlegeket, jóváírást kapnak. A javított számláknak pár nap múlva meg kell érkezniük.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »