Joseph Tulloch, a Vatican News munkatársa Frédéric-Marie le Méhauté ferences szerzetest, teológust kérdezte Leó pápa első apostoli buzdításáról.
A dokumentumot még Ferenc pápa kezdte el írni, majd Leó pápa fejezte be, és október 9-én mutatta be sajtótájékoztatón a Szentszéki Sajtóközpont, ahol az egyik felszólaló Frédéric-Marie le Méhauté OFM volt, párizsi születésű teológiaprofesszor. A ferences szerzetes idén április óta a Kisebb Testvérek Rendje Boldog Johannes Duns Scotusról nevezett francia és belga tartományának a provinciálisa.
A francia ferences teológus a Vatican Newsnak adott interjút, ennek szerkesztett verzióját adjuk közre.
– Mondana nekünk pár szót az új apostoli buzdításról? Melyek a főbb témái?
– A fő téma, amint az alcíme is mutatja, a szegények szeretete. Azonban nem csak szeretetről van szó – hanem arról is, hogyan szeretjük őket, hogyan dolgozunk velük együtt. Hogyan olvassuk velük együtt az evangéliumot? Hogyan építjük a társadalmat nem csak számukra, hanem velük együtt? Hogyan tesszük egyértelművé, hogy a szegények központi szereplői az Egyháznak?
– Ezek a néhai Ferenc pápa kedves témái voltak, és, mint tudjuk, az új buzdítás közös munka eredménye, ketten írták Leó pápával. Mi az a dokumentumban, ami Ferenc pápa magisztériumához tartozik, és mi az, ami új?
– Azt mondanám, hogy nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megmondani, hogy egy-egy mondat Ferenc pápától vagy Leó pápától származik-e. Az egyik nagyszerű vonása ennek a szövegnek, hogy nagyon konzisztens – jelentős a folytonosság a két pápa között.
Nem lehet azt mondani, hogy ez Ferenc pápaságának a végső, utolsó szövege. Közös szöveg, és úgy vélem, egyben Leó pápaságának egyféle programja is.
– Kiemelne néhányat a dokumentum leglényegesebb pontjai közül?
– Azt gondolom, nagyon fontos a szegények iránti elkötelezettségünk teológiai elemzése. Néha úgy véljük: oké, járok templomba, szeretem Jézust, mindig megyek misére, és azért, hogy jó ember legyek, segítenem kell a szegényeket is. Más szóval: úgy tekintjük a szegények iránti elkötelezettséget, mintha az a hitünk következménye lenne.
Leó pápa azt tanítja nekünk, hogy a szegények iránti elkötelezettségünk, a velük való együttélés, a szegényként való élés az a pont, ahol kinyilatkoztatásban részesülünk, ahol megkapjuk az evangéliumot.
Nincs más mód erre, mint a szegényekkel való találkozás. Számomra ez kiemelten fontos. Nem azért törődöm a szegényekkel, mert keresztény vagyok. Először törődöm a szegényekkel, azután megkapom a kinyilatkoztatást. Csak akkor érthetem meg, ki az igaz Isten.
– Ön ferences szerzetesként szegénységi fogadalmat tett. Miben különbözik ez a megfogadott, választott szegénység attól a szegénységtől, amelyet sok-sok ember akarata ellenére mindennap elszenved?
– Volt egy nagyon fontos tapasztalatom fiatal szerzetes koromban. Hajléktalan emberek egy csoportjával kezdtem éppen foglalkozni, és úgy mutatkoztam be nekik mint szerzetes. Később egy férfi odajött, és megkérdezte, ez mit jelent. Elmagyaráztam, hogy a szerzetes olyasvalaki, aki tisztasági, engedelmességi és szegénységi fogadalmat tesz. Tarkón ragadott, és azt mondta: „Ne magyarázzon nekem a szegénységről, semmit nem tud róla.”
Ez nagyon erős hatást tett rám, máig jelen van az életemben és a teológiai munkámban. Szegényekkel dolgozom, ám nem tudom, milyen az életük. Nem éltem át, milyen a híd alatt aludni, milyen, amikor üres az ember gyomra. Valóban nem. Ezért meg kell hallgatnom őket, oda kell figyelnem rájuk, hogy elmondhassák nekem, hogyan élnek, mit mond számukra az evangélium.
A választott szegénységet másnak látom, az inkább a hatalom nélkül, üres kézzel való közeledés másokhoz.
– Korábban beszélt arról, hogy bizonyos értelemben a keresztényeknek úgy kellene élniük, mint a szegényeknek. Hogy értette ezt, és hogyan kellene megvalósítani?
– Hogy őszinte legyek, magam sem tudom. Számomra ez egyfajta irányultság, amolyan nyugtalanság az életünkben. Azt jelenti, hogy nem zárod be magad, nem csak a saját kapcsolataidra, a saját pénzedre, és a többire fókuszálsz.
Valaki azt az ötletet adta, hogy legyen mindig egy törött pohár az otthonodban, pusztán azért, hogy emlékeztessen rá, van, aki kint az utcán alszik, az utcán él. Ha a nyugalomnak ezzel a hiányával élünk, akkor képesek leszünk rá, hogy megragadjuk az alkalmakat, és találkozzunk másokkal, együtt haladjunk velük, engedjük, hogy vezessenek minket.
Odamehetnénk a szegényekhez azzal, hogy megtanítjuk őket valamire. És talán tényleg meg tudjuk tanítani őket valamire, segíthetünk, hogy megértsék az evangéliumot, és a többi. De ott kell legyen bennünk annak a tudata is, hogy nem tudunk mindent. Meg kell kérdeznünk tőlük, hogy mit tudnak, amit mi nem tudunk. Meg kell kérni őket, hogy magyarázzák el, hogy látják ők az életet, hogyan értik az evangéliumot.
– Az utolsó kérdés: mi az az egy dolog, amit szeretne, ha az emberek magukkal vinnének az apostoli buzdításból?
– Ne féljenek a szegényektől. Ők adhatják nekünk a valódi evangéliumot.
Forrás: Vatican News angol nyelvű oldala
Fotó: Vatican News; OFM.org
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
