Ne félj, és ne rettegj! –

Ne félj, és ne rettegj! –

Az elmúlt időszak igencsak rányomta bélyegét mindenki életére. A több mint három hónapja tartó háború nem csupán a felnőtteket, de a gyermekeket is megterheli. Az ő kis lelkük ápolásának érdekében június 8-án Beregszászon gyermeknapot tartott a Sámuel Alapítvány.

A nap közös énekléssel vette kezdetét a gyülekezeti teremben.

Ezt követően áhítatra került sor, melyet Taracközi Ferenc lelkipásztor vezetett. Megkérdezte a jelenlévőket a félelmeikről, a gyerekek készségesen válaszolva mondták el ezeket – ki-ki a sötéttől, a sátántól, a vizsgáktól való félelméről vallott. Majd a lelkipásztor elmesélte Gedeon történetet, aki szintén félt, amikor Isten elhívta őt, hogy szabadítsa meg népét az elnyomóktól.

„Tudnunk kell, hogy Isten velünk van, szeret minket, és ha tiszta szívvel fordulunk hozzá, gondja van ránk!”

Hírdetés

– zárta szavait Taracközi Ferenc.

Az áhítat után Túri Ágnes, a Sámuel Alapítvány adminisztrátora ismertette a nap programját, valamint a szabályokat. Elsőként ifj. Barna György vezetésével cserkészjátékokkal ismerkedhettek a résztvevők.

De volt itt kincskeresés, arcfestés, asztfaltrajzverseny, kézműves foglalkozás is.

A gyermeknapra meghívást kaptak a Sámuel Alapítvány kötelékébe tartozó családtípusú gyermekotthonokban élők, valamint a Dorcas Közhasznú Alapítvány által felkarolt nehéz sorsú gyermekek.

K.A.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »